Ezen a héten egy brit tudósok által elvégzett, a halál utáni létezést vizsgáló kutatás kapcsán kérdeztük meg a világvallások képviselőit a halál utáni tudatosságról.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a véleménye a cikkben található kutatásról és annak eredményéről?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Kustárné Almási Zsuzsanna
Református lelkész
Benedek István író, művelődéstörténész ír arról, hogy volt időszak, amikor ateista tudósok azon fáradoztak, hogy találjanak még olyan létező, az ősi hagyományok szerint élő törzseket, amelyek nem rendelkeznek vallásos tapasztalatokkal, nincs elképzelésük, tanításuk a lélekről, a halál utáni életről. Ez a próbálkozás gyakorlatilag kudarcba fulladt, nem akadtak ilyen csoportra.
Az életről, halálról, a születésről, és a halál utáni életről, az úgynevezett túlvilágról szóló tanítások ugyanis szinte egyidősek az emberi kultúrával. Minden nagyobb vallásnak, hitvilágnak sarkalatos tételei ezek, sőt mondhatjuk ezekben és ezek által fogalmazódik meg a hit lényege. E tanítások nélkül ugyanis a szentiratok pusztán „erkölcs-tankönyvek” lehetnének.
„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, – mondja Pál apostol –akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1 Kor15,14; 19)
Minden nagy és hiteles tanítás arra mutat rá, hogy az élet több és magasabb rendű, mint csupán a látható valóság. Végső soron az emberi lét célja és értelme abban rejlik, hogy ezt a valóságon túli valóságot megértse, befogadja és elérje.
A mai ember azt gondolja, hogy amit be tud bizonyítani, tényekkel tud igazolni azt birtokolni is tudja. A feltámadás, az örök élet azonban nem megtapintható, megvizsgálható, mert a lélek birodalmába tartozik. Remény, hit, bizalom.
A tapasztalati úton szerzett tudás embere az Újszövetségben Tamás, aki a feltámadt Krisztus sebeit akarta látni, érinteni. Meg is tehette, de „Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Jn20,29)
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
Vaisnava (Krisna hívő) lelkész
Manapság széles körben elfogadott az a materialista nézet, miszerint a tudat, a tudatosság az agy terméke. Ez a nézet jól illeszkedik abba a világfelfogásba, hogy a test halála után vége mindennek, a személy megszűnik létezni.
A Southamptoni Egyetem kutatásai ellentmondanak ennek, és arra utalnak, hogy a tudat az agyon, a testen kívül is létezhet – tehát nem anyagi természetű. Ezzel a felismeréssel még a modern orvostudományban sem ők az elsők, hiszen Ian Stevenson (1918-2007) a Virginiai Egyetem Orvosi Karának professzoraként több mint ezer olyan esetet vizsgált ki detektívhez méltó alapossággal, amely a testtől – és így az agytól – független tudat létére és a lélekvándorlás jelenségére utal.
A védikus bölcsesség szerint a személy nem azonos a testével, hanem halhatatlan lélek, amelynek eredeti tulajdonsága, hogy örök, tudással és boldogsággal teljes. E szerint a lélek jelenlétét a testben a tudat jelzi. Mondhatni, a tudat, a tudatosság kapcsolatban áll a lélekkel, hiszen az egyéni tudat a lélek jelenlétének a tünete. A tudat cselekedetekben nyilvánul meg, hiszen amikor a tudat távozik a testből, a test nem aktív többé. A puszta anyag nem rendelkezik tudattal, tehát nem is az anyag hozza azt létre.
A tudat és a lélek kapcsolatát könnyebben megérthetjük a nap és a napfény érzékletes hasonlatának segítségével. A Nap sugarainak a fénye bevilágítja az egész világegyetemet – hasonlóan ragyogja be az élőlény testét a parányi lélek, tudat formájában. A lélek jelenlétét tehát a tudat bizonyítja, épp úgy, mint a fény, a napsugár a Nap létét. Amikor a lélek elhagyja az anyagi testet, a tudat sem tapasztalható többé. A nyugati felfogással ellentétben tehát a tudat az élőlény, mint lelki entitás szimptómája, nem pedig az anyagi elemek kombinációjának terméke, vagy az agy működésének a mellékterméke.
Ha ezt belátjuk, akkor rögtön jön a kérdés: miért okoznak az agy fiziológiai elváltozásai, akut vagy krónikus betegségei tudatváltozást is? Vagy: miért hatnak a kábítószerek a tudatra, hiszen azok nem anyagfelettiek? Természetesen a testben lévő lélek megnyilvánulásaira hatással van a test és annak állapota, az anyagi világ kötőerői, noha ezek nem árthatnak neki.
Legyen szabad egy hasonlattal feloldanom a fenti látszólagos ellentmondást.
Minden hölgy tudja, hogy a megjelenését erősen befolyásolja, hogy milyen ruhát vesz fel. Korábbi századokban ezzel még vissza is éltek fűzők, míderek, abroncsos szoknyák bevetésével. A ruha (azaz az agy) állapota, formája befolyásolja az összhatást, de azért a megjelenés mellett mégis csak a ruhában pompázó hölgy az elsődleges, nem a ruha. Az agy fontos eszköze a tudatnak arra, hogy megnyilvánuljon beszéd vagy más kommunikáció által, de nem az agy az elsődleges, hanem a szellemi lény, amelynek fő sajátossága a tudatosság.
Kép forrása: Thinkstock
Radnóti Zoltán
Rabbi
Ez egy igazán hálás kérdés egy lelkészhez, a lélekről beszélni.
1) Kezdjük rögtön az elején: A zsidó vallás hisz a lélekben.
Hisszük, hogy a lélek örök, és öt szintje van, egy részével mi rendelkezünk, egy másik tőlünk független (gondoljunk csak a félelmeinkre).
Ám mindegyik szegmens Istentől származik, aki maga az örökkévalóság.
Tudjuk, minek vagyunk a birtokában? Az életnek, a léleknek…
Tudjuk, hogy a tudattalan énünk milyen hatalmas erő?
Most egy teológiai fejtegetés jön:
Mi történik ezzel az isteni örök lelkünkkel alvás alatt? Eltávozik a testből.
Álmodunk. Ez az érzékszerveken felüli érzékelés legmegdöbbentőbb élménye.
A kutatók leírták az álomnak egy még megdöbbentőbb részét: a prekognitív álmot, azaz amikor előre látunk valamit.
A felmérések szerint az embereknek mintegy 30%-a állítja, hogy volt már olyan álma, ami később beteljesedett. (Egyszer én is megálmodtam egy – nagyon várt – másnapi vendégséget, szobaberendezéssel együtt).
Sőt, az emberek 70%-a tapasztal életében deja vu-t (paramnézia-t), azaz úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént vele, ám nem emlékszik rá, mikor.
Erre a teológus azt mondja: Isten mindent tud előre, és az ember az Ő képmására teremtetett, azaz a mi tiszta lelkünk is mindent tud. Örök, mint maga Isten.
2) 2009-ben felfedezték egy – korábban már ismert – többsejtű élőlényéről, hogy az örök életű…
Jelenleg a világon ez az egyetlen ismert ilyen élőlény.
Az örök élet megtalálható mindössze 4-5 milliméter nagyságban.
Hogyan is csinálja ezt? Az élete során különböző lényekké alakul.
Kezdetben „telepes lény”, utána polip, majd pedig medúza.
Majd a „Turritopsis nutricula” medúzából ismét „polipformát” vesz fel és folytatja az életét.
Kvázi visszaalakul kisgyermekké, és így tovább.
Egészen addig, amíg egy nagyobb állat meg nem eszi…
Ezt a folyamatot „transzdifferenciálódásnak” hívják , aminek kutatása az emberi őssejtkutatások egyik fontos része.
Mint láthatjuk, Isten már megteremtette az örök életet.
Ám „nincs új a nap alatt”, hiszen erről Mózes első könyve is ír. Ott van az Édenben „az örök élet” fája és „a jó és a rossz felismerésének” fája. Ám Ádám a másodikat választotta.
Sulok Zoltán Szabols
Muszlim hitoktató
Az iszlámban a hit pillérei között találjuk az Ítélet Napjába vagyis a túlvilági életbe vetett hitet. Az iszlám szerint az ember élete szakaszokból áll, amelyeket olyan „kapuk” választanak el, amelyen mindenkinek át kell mennie. Az ember élete az anyaméhben, a terhesség 4. hónapja körül kezdődik, amikor a magzat megkapja a lelkét. A születés kapu az evilági életre, amelyet a halál zár le, ami a sírvilág vagy a köztes lét kezdete. Ez utóbbi a feltámadással ér véget, amikor minden ember evilági cselekedetei alapján örökké tartó jutalomban (Paradicsom) vagy örökké tartó büntetésben (Pokol) részesül. Ennek értelmében a halál nem a megsemmisülés, hanem az élet evilági szakaszát lezáró kapu, amin minden embernek át kell mennie.
Az ember élete során a különböző szakaszokban a lélek és test különböző erősségű kapcsolatban áll egymással. Az evilági életben a lélek időnként kiléphet a testből (pl. alváskor). A lélek végleges eltávozása az evilági testből a halál, amikor a test működése végérvényesen leáll, s nem „indítható” újra. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta erről: „Bizony látjátok, hogy amikor az ember meghal, a tekintete célzottan rögzül. Ez akkor történik, amikor a tekintete követi a lelkét.” (Muszlim) Az iszlám szerint akit újra lehet éleszteni, vagy visszanyeri eszméletét, annak még nem távozott el a lelke véglegesen. Így az öntudatlan állapotban átélt gondolatokról és testen kívüli élményekről csak olyan ember tud beszámolni, akinek az élete nem ért véget, a lelke nem távozott el véglegesen a fizikai testéből. Az ilyen ember magához térése nem a halálból való visszatérés, hanem csak az öntudat visszanyerése Isten akaratából.
Az öntudatlan állapotban vagy alvás közben a gondolatoknak, élményeknek lehetnek Istentől, lehetnek az agy aktuális vagy korábbi élményeinek és tapasztalatainak különböző megjelenései, illetve a sátán megtévesztése.
Végh József
Buddhista tanító
Buddha hagyományában az ember úgy tekint önmagára, hogy tudatának és létének a folytonossága szétválaszthatatlan. Ezt átérezve fel sem merül, hogy ennek a székhelye csak az agyban lenne, vagy egy testrészben elkülönítve. Belső gyakorlatainkban ezt meg is tapasztalhatjuk. Ilyenkor szétszórtságunkat a figyelem és az emlékezet segítségével összehangoljuk, és ezt leginkább a szív környékén érezhetjük összpontosulni. De erre sem mondhatjuk azt, hogy a vérkeringést biztosító szervünkkel lenne azonos.
Nem tagadja senki azt sem, hogy testi szinten mennyi minden meghatároz bennünket, amiről a nyugati tudomány oly sok mindent kiderített. Ám mi azt mondjuk, hogy ez a tudat otthona, mint egy hajó.
A test, az anyagi oldal passzív, még akkor is, ha úgy látjuk, hogy genetikai oldalról nagyon sok tulajdonsága már meghatározott. A hajót azonban a kormányosa és a kapitánya vezeti, egy akaratnak engedelmeskedve éri el a célját. A tudat ezzel az aktív szerepével irányítja, formálja hordozóját. Így testünk életünk második felében már ezeknek a mozdulatoknak a lenyomatait fogja tükrözni – ezért öregedhetnek olyan különbözően az egypetéjű ikrek is. Ha azt gondoljuk, hogy az anyag tehetetlensége a meghatározóbb, az is nyomot hagy a tudatunkon. Ám ebben az esetben nem érezzük magunkat otthon a testünkben, nehezebben tudunk a magunk ura lenni.
A példamutató nagy tanítómesterek évtizedek munkájával olyan szinten össze tudták hangolni testüket és tudatukat, hogy képessé váltak ezt másoknak is megtanítani. Amikor az ő tudatuk folytonossága megválik a hordozójától, a kísérletben tapasztaltakhoz hasonló jelek mutatják, hogy tudatuk vérkeringésük és légzésük megszűntével is még uralja a testüket – az még hetekig rugalmas marad, a trópusi éghajlaton nem indul oszlásnak stb.
