A 19. században, nem sokkal a dagerrotípia feltalálása után jelentek meg az első olyan képek, melyeken halottakat ábrázoltak – olvastuk a Mohamama konyhája című blogon. A posztból, melyben a szerző alaposan körüljárja ennek a számunkra ma már furcsának tűnő hagyomány hátterét, kiderül, sok család azért döntött úgy, hogy megörökíti elhunyt szerettét, mert remélte, a kép magába zárja az elhunyt lelkét is.
A kezdeti időszakban a fotóművészek megpróbálták élőként ábrázolni a halottakat: szép ruhákban, tárgyakkal és a hozzájuk legjobban illő pózban ábrázolták őket. Az élethű beállítások érdekében gyakran állványokat alkalmaztak, sőt az is megesett, hogy a halott csukott szemhéjára szemet festettek, hogy modelljük ezzel még élethűbbnek tűnjön. Később a kor haladtával már nem volt ennyire fontos az életszerűség és egyre gyakrabban készülhettek koporsós fotók.
Íme, egy kis ízelítő a korabeli képekből:
Bármily hihetetlen, a blogposztból az is kiderül, hogy a hagyomány ma sem tűnt el nyomtalanul. Még ma is vannak fotósok, akik vagy mert a körülmények úgy hozták, vagy elhivatottságból arra vállalkoznak, hogy halott újszülötteket fotóznak családjuk körében, hogy ezzel is megkönnyítsék a gyászt, és halhatatlanná tegyék a baba emlékét. Tudjon meg róluk többet Mohamama konyhájában.
