Élet-Stílus

Előre hozták a karácsonyt haldokló szomszédjuk kedvéért

A 60 éves férfi imádja a karácsonyt, de súlyos betegsége miatt idén már nem ünnepelhet szeretteivel.

Bár még csak szeptember van, egy amerikai kisváros már az elmúlt napokban karácsonyi díszbe öltözött: a házakra kikerültek a színes égők, a lampionok, sőt, még az angyalkák is. Mindez a jószívű lakóknak köszönhető, akik úgy döntöttek, idén – mondjon bármit is a naptár – előbbre hozzák a karácsonyt, hogy együtt ünnepelhessenek egyik kedvenc szomszédjukkal, Frank Hendersonnal.

A 60 éves férfi a hónap elején tudta meg a rossz hírt: csupán néhány hete, legfeljebb egy hónapja van még hátra. Néhány apró-cseprő, látszólag ártalmatlan tünettel ment orvoshoz, ám a teljes kivizsgálás után hamar kiderült, rákja van, ami mostanra gyakorlatilag teljesen szétterjedt a szervezetében. „Az orvosom próbált biztatni, de végül nem mondhatott mást, mint a valóságot. Hogy néhány héten belül meg fogok halni.”


Képek forrása: Facebook 

Noha a diagnózis lesújtotta, a háromszoros nagypapa úgy döntött, hátralevő idejét hasznosan tölti, méghozzá a családjával együtt. Bakancslistát írt azokról a ház körüli teendőkről, amiket minden évben ő csinál meg, és úgy döntött, még halála előtt mindet elvégzi, hogy szeretteinek később ezekre már ne legyen gondja. Így kerültek elő a karácsonyi égők is…

 

„Ezeket minden évben apa teszi fel, és így volt ez most is” – nyilatkozta később Frank lánya, Thea a Today című műsorban. „Függetlenül attól, hogy karácsonyig még sok idő van, nekiálltunk feldíszíteni a házat” – mesélte a lány, majd hozzátette, rövidesen az egész utcájuk karácsonyi díszbe öltözött, miután a szomszédok is megtudták, mi történt Hendersonék családjában. „Apa imádja a karácsonyt, és nagyon meghatódott, amikor meglátta, hogy az egész utcánk fel van díszítve.” 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik