Élet-Stílus

Abortusztablettát adott 16 éves lányának az ápolónő

Az asszony a neten vásárolta a vetélést előidéző tablettákat. Tettéért letöltendő börtönbüntetést kapott.

A 39 éves pennsylvaniai nő, Jennifer Ann Whalenre a bíróság múlt péneki döntésének értelmében legkevesebb 16 hónap börtönbüntetés vár azután, hogy abortusztablettát adott 16 éves kamaszlányának. A magatehetetlen, idős emberek mellett, áplónőként dolgozó édesanya az eljárás során végig azzal védekezett, hogy csak azután vette kezébe az irányítást, hogy környékükön egy olyan klinikát sem talált, ami elvégezte volna az abortuszt – számolt be a Reuters.

Miután lánya egyre jobban sürgette a beavatkozást, az anya úgy döntött, az internetről vásárol tablettákat. Végül egy európai forgalmazótól sikerült hozzájutnia, 300 dollárért, átszámolva közel 75 ezer forintért.


Kép forrása: Thinkstock 

A gondok akkor kezdődtek, amikor Jennifer lánya a tablettáktól görcsölni, majd erősen vérezni kezdett. Az anya megijedt és azonnal bevitte gyermekét a Geisinger Orvosi Központba, ahol a nyilvánosságra hozott kezelőlapok szerint vetélés és húgycsőgyulladás miatt kezelték. Jennifer ellen azután indult eljárás, hogy elárulta, lánya tőle kapta a vetélést előidéző tablettákat.

A Daily Mail című brit lap, az üggyel foglalkozó cikkében emlékeztetett, hogy Pennsylvania államban tilos orvos jelenléte nélkül abortuszt végezni, ezért indíthattak eljárást Jennifer ellen kiskorú veszélyeztetése és a hatályban lévő törvények megszegése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik