Ezen a héten Veszprém felett fotózott szellemkép kapcsán kérdeztük meg a világvallások képviselőit, ezúttal a szellemek létezéséről?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Léteznek-e szellemek az ön vallása szerint?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
Rabbi
Szellemek, démonok megjelennek a zsidó hagyományban is. Már a Tóra is megjegyzi – a legkevésbé követendő példaként – hogy az emberek áldozatot mutattak be a démonoknak. Mestereink közül többen tévhitnek tartották a szellemek létezését, például Majmonidész is, de tény, hogy a Talmud sok helyen említést tesz róluk.
Ábájé csak annyit mond, hogy sokkal többen vannak nálunk, Ráv Huná már konkrét adatot is közöl: “mindenkinek a baloldalán ezer, a jobboldalán tízezer démon” található. Rává több kellemetlenséget, így a térdek fáradtságát, a lábak kisebesedését, a rabbik ruhájának elszakadását a számlájukra írja. Sőt, van olyan kedves és elárulja nekünk: “Aki meg akar bizonyosodni az őt körülvevő lényekről, hozzon szitált hamut, szórja ágya köré mielőtt aludni menne. Reggel nyomokat lát majd benne, olyanokat, mint a kakas lábnyomai”. Ha a módszer nem működik, van másik: “Aki látni akar démonokat, hozzon macskaplacentát – ez a macska legyen fekete, fekete legyen az anyja is, és elsőszülöttje legyen anyjának, aki szintén elsőszülöttje volt az övének. Égesse el tűzben a placentát, őrölje meg, tegyen belőle a szemébe és látni fogja a démonokat.
Fotó: Thinkstock
E “biztos módszerek” alighanem pedagógiai és nem gyakorlati célt szolgáltak, az “abszurd” kifejezést ugyan még nem ismerték bölcseink, de használni már szerencsére tudták. A cél talán az volt, hogy a világ érthetetlen, emiatt félelmet keltő jelenségeinek tapasztalásakor ne a hideg rémület legyen úrrá a nép egyszerű gyermekén. A démonok személyesítik meg a szabad szemmel nem látható, nem mérhető, nem magyarázható jelenségeket, melyekből évezredekkel ezelőtt és napjainkban is akad jónéhány. Mi a helyes hozzáállás a szellemekhez? A kocki rebbét kérdezték, hogy Majmonidész miként tagadhatta meg a démonok létezését, ha a Talmud többször is említi azokat? A válasz így szólt: “Nem vitás, léteztek szellemek… De amikor Maimonidész kimondta, hogy démonok nincsenek, megszűntek létezni a nagy rabbi iránti tiszteletből, hogy meg ne hazudtolják őt”.
Mézes Zsolt László
Evangélikus lelkész
A létezésnek többféle hierarchiája, rendje van. Jézus az evangéliumban is hivatkozik démonokra, angyalokra, olyan létformákra, amelyek magasan felette állnak az emberi állapotnak, és hol veszélyeztetik létét, hol óvják azt. Nem beszélve a legfőbbről, Istenről, mert a keresztények számára Ő három isteni személyben, a Szentháromságban – Atya, Fiú, Szentlélek – ragadható meg leginkább. Ennek egyik tagja a Szentlélek, ami pontosabb fordításban Szent Szellemet takar, tehát ilyen értelemben is létezik “szellem” a kereszténységben.
A teremtettség rendje szerint való tehát az, amikor ezen létezők valóságáról beszélünk.
Érdemes azonban továbbgondolni a kérdést. Mert mai korunk szellemei és kísértetei egy olyan létszemlélet szüleményei, amely a létezést kizárólag a megfoghatóhoz, az érzékekkel tapasztalhatóhoz köti, és ezért merül fel bennünk a kérdés: létezik-e egyáltalán szellem? Léteznek-e szellemek, más emberfeletti entitások? Vagy hogy idáig ne menjünk el, létezik-e egyáltalán bármi azon kívül, amit látunk? Mert szellemnek, kísértetnek azt szokták nevezni, ami kívül van a megszokott, napi tapasztalás körein. Így meglehetősen negatív jelentéssel párosulnak ezek az észleletek, pontosan azért, mert amit nem látok – az nincs. És ami nincs, azzal nem tudok, nem lehet mit kezdeni…
És e kérdés mögött az érezhető ki számomra, hogy hová tegyem azt, amiről létszemléleletem nem ad magyarázatot…? Az egyik válasz erre az lehet, hogy ne a szellemek létezését vonjam kétségbe, hanem az eddigi létszemléletem bástyáit…
Mert még akkor is, ha csak a horizontális síkra vetítem a lét csodáját, az emberi létállapotra, amikor évente kb. 18 ezer új fajt fedeznek fel a Földön, akkor is zavarba ejtő ez a sokszínűség. És mindez csak az élet területe, milyen gazdag lehet így a létezés maga? És milyen gazdag lehetek én magam is, ha rendelekezem egy olyan szemlélettel, amely e csodákat – világi és világon túli szemlélettel – egységbe tudja rendezni?
Fotó: Thinkstock
Dr. Shubail Mohamed Eisa
Muszlim hitoktató
Az iszlám tanítása szerint létezik az emberek és az angyalok világa mellett egy további, értelmes lények lakta világ is, de e teremtményeket eredeti formájukban az emberi szem képtelen látni. Innen kapták a „dzsinn” nevet, hiszen el vannak rejtőzve a szemek elől.
A Koránból tudjuk, hogy a dzsinneknek az emberétől eltérő tulajdonságaik és képességeiket vannak, képesek alakot változtatni, olyan munkálatokat végezni, amelyekhez – az ember szempontjából – különleges képességek kellenek, gyorsan tudnak helyet változtatni és utazni, illetve képesek nehéz tárgyakat elmozdítani és nagy távolságra elvinni. A dzsinneknek ugyanakkor az emberekéhez hasonló tulajdonságaik is vannak: Esznek és isznak, hím- és nőneműek, házasodnak, szaporodnak és családokba, népekbe stb. rendeződnek.
Allah azt mondta: „S Én csupán azért teremtettem a dzsinneket, s az embereket, hogy Engem szolgáljanak.” (Korán 51:56). A dzsinnek, ahogy az emberek is lehetnek hívők és hitetlenek, jók és rosszak. A dzsinnek nem tudják a jövőt, s nem ismerik a rejtett dolgokat.
A két világ, az emberé és a dzsinneké, párhuzamosan él egymás mellet. Képességeik miatt a dzsinnek látnak minket, de mi nem látjuk őket. A dzsinnek között vannak olyanok is, akik az emberrel élnek, ismerik a szokásait és utánozni is tudják őt (pl. a beszédhangját), de sem ártani, sem használni nem tudnak az embernek.
Isten az embert választotta helytartóvá a földön, de sajnos vannak olyan emberek, akik a dzsinnekhez esedeznek és tőlük kérnek segítséget. Erről a Korán azt mondja: „Akadtak férfiak az emberek között, akik menedéket kerestek dzsinnekhez tartozó férfiaknál, és csak növelték az esztelenségüket.” (Korán 72:6).
Az iszlám szerint tehát más dimenziókban mozgó, az emberétől eltérő tulajdonságokkal bíró lények létezése tény, ami alkalmanként tapasztalható is az ember számára. E lények tevékenysége félelmetes lehet azok számára, akik nem ismerik őket. De valójában e lényeknek nincs hatalmuk, nem képesek az emberek sorsát befolyásolni.
Fotó: Thinkstock
Gandharviká Prema deví dászí (Szilaj Péterné)
Vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy csupán a látható és érzékelhető dolgok azok, amik bizonyíthatóan léteznek, ám tudjuk, hogy időnként tapasztalhatunk olyan jelenségeket is, amikre racionális magyarázatot nehéz adni a transzcendensbe vetett hit nélkül. Épp egy ilyen – empirikus magyarázattal nem leírható – jelenség a szellemek jelenlétének megtapasztalása. Aki azonban már valaha is érezte egy szellem közelségét, megingathatatlanná válik azok létezésének hitében.
A védikus írások egyik fő tanítása, hogy az élőlény az anyag és a lélek kombinációja. A halál pillanatában – amikor a lélek elhagyja az anyagi testet – a legszembetűnőbb, hogy a test az életet adó lélekszikra jelenléte nélkül csupán egy halovány, hideg, és működésképtelen anyaghalmaz. A lélek tehát minőségileg különbözik az anyagtól, ezért anyagi érzékekkel felfoghatatlan. A lélek azonban képes érzékelni egy másik lélek közelségét.
A szellem a Védák szerint olyan lélek, akinek a teste nem abból a durva fizikai anyagból áll, amit anyagi szemeinkkel képesek lennénk látni, hanem finom fizikai minőségű, melyet az elme, az intelligencia és az ego alkot. Sajnos azonban ebben a világban a szellemek is ugyanarra az élvezetre, érzéki elégedettségre vágynak, mint amit mi a jelen testünkkel tapasztalhatunk. Mivel szellemi testük nem képes megadni nekik ezt a lehetőséget, örökké bosszúsak és ezzel sokszor zavart keltenek a környezetükben.
A Védák könyvei leírják mindazokat a szertartásokat, amikkel a szellemek távol tarthatók, illetve amikkel hozzásegíthetjük őket ahhoz, hogy újra anyagi testben születhessenek meg.
Fotó: Thinkstock
Végh József
Buddhista tanító
Az ilyen fogalmakon keresztül derül ki, hogy mennyire másként gondolkodnak egy másik vallás világképében, s hogy ez mennyire meghatározza még az érzékszervi észlelést is. Ha jól meggondoljuk, a mi „szellem” szavunk is elég széles skálán mozog, nagyon sokféle jelenséget értünk alatta. A középkorban írtak olyan műveket, amelyekben osztályozták ezeket.
Buddha útján a tudatnak döntő szerepe van a valóság megismerésében, végső kialakításában. Erre is gondolnunk kell, amikor kijelentjük, hogy a tapasztaló tudatától független jelenségek nincsenek. Ha nem érzékelhetők, akkor nem lépnek kölcsönhatásba velünk, nincs szerepük az életünkben.
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy mindezeket a megállapításokat Indiában, több mint 2500 évvel ezelőtt tették, más nyelven, más kultúrában, más világképben. Így kimondhatjuk azt is, hogy az anyagi oldalról alá nem támasztott jelenségek csak az észlelők tudatában léteznek. Ezt a felületes nyugati érdeklődők szeretik kollektív hallucinációnak bélyegezni.
Nem egészen erről van szó, mert ezek a jelenségek a buddhista hagyomány szerint ugyanúgy léteznek, mint azok a közösségformáló eszmék, amelyeket nem nevezünk érzékcsalódásnak. Mint a demokrácia, vagy a nemzet fogalmai, amelyeket manapság már nem szokás megszemélyesíteni, de az ókortól egészen a felvilágosodásig ezeknek is arcuk volt. A felvilágosodás maga is éppen úgy kerekedett felül a „sötét babonákon”, hogy új arcokat adott a maga eszméinek.
Ezen a szinten tehát beszélhetünk szellemekről, kísértetekről, de a megfigyelések sorra megmutatják, hogy ezek milyen külső és belső folyamatok függvényében léteznek. Ezért vannak hősök, sztárok, akik ma már egészen más szerepet töltenek be a média színpadán, mint amikor még élőben, egy adott közösségben fizikai szinten is az emberekért tették a dolgukat.
Fotó: Thinkstock
