Élet-Stílus

Alvásnál is többet csüngnek a médián a britek

Több időt töltenek tévézéssel, okostelefonokkal, táblagépekkel és rádióhallgatással, mint alvással - derítette ki a brit kommunikációs üzletágat szabályzó Ofcom felmérése.

Az átlag brit napi 11 órát és 7 percet tölt médiafogyasztással és digitális kommunikációval, ami két órás növekedést jelent 2010 óta – olvasható az Ofcom csaknem 2000 felnőtt és 800 gyerek részvételével készült felmérésében.

A szakértők a növekedést azzal magyarázzák, hogy az okostelefonok és táblagépek gyors terjedésével a tömegkommunikációs csatornák még könnyebben elérhetővé váltak.

Az új technológiáknak köszönhetően a munkahelyi feladatok egyre jobban betolakodnak az emberek magánéletébe. Az Ofcom felmérése szerint 10 emberből 6 végez a munkájával kapcsolatos teendőket a munkahelyen kívül, 10 százalék pedig még az ágyból is küld munkával kapcsolatos e-maileket és szöveges üzeneteket.

Eközben a britek a munkahelyükön is olvasnak és küldenek privát e-mail üzeneteket, valamint 5-ból 1 brit vásárol magáncéllal az internetről munkaidőben. A tévézés még mindig a legnépszerűbb elfoglaltság, egy felnőtt átlagosan 3 órát nézi a televíziót naponta.

A felmérés szerint jellemzően a 14-15 éves korosztály mozog leginkább otthonosan a digitális technológiák világában, míg egy 6 éves ugyanolyan digitális felhasználói tudással rendelkezik mint egy átlag 45 éves.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik