A Facebookon büszkélkedett egykori iskolatársam egy barátnőjével így: „ A nap hőse Győri Viktória a pátyi gazdaboltból, aki olyan dologról tett tanúbizonyságot, amihez, csak keveseknek van bátorságuk. Újraélesztett egy nénit, akit elgázolt egy autó.”
Megint rám tört a kétség: képes lennék én erre? Mintha Vikitől vártam volna a választ, nyomban felvettem vele a kapcsolatot és másnap felkerestem őt Pátyon.
Óvatosan az átkeléssel!
A kis Pest megyei falun átvezető út mindkét oldalán szorosan egymás mellett sorakoznak a házak és sok-sok bolt. Egy zöldségesbe tértem be útbaigazításért. Az éppen vásárló úr nem tudta, mi járatban vagyok, de több információt adott, mint vártam. Miután felvilágosított, hogy a keresett gazdabolt a túloldalon van, figyelmeztetett, hogy csak óvatosan az átkeléssel, tegnap gázoltak itt halálra egy nénit.
Halálra? Biztos? – kérdeztem vissza, mintha nem jól halottam volna. Határozott igen válaszától kirázott a hideg. Én egy újjászületett néniről és a megmentőjéről szerettem volna beszámolni. Szikrányi reménnyel léptem a gazdaboltba, hogy Viki ezt megcáfolja. Nem tette. Ő is azzal fogadott, hogy sajnos hiába hozták vissza a halálból a 70 év körüli asszonyt az útszélén, a sérült néni végül feladta a küzdelmet.
Viki is ma tudta meg. Nagyon sajnálja. Ismerte Erzsike nénit, őt is gyakran kiszolgálta a boltban és még recepteket is cseréltek.
A pénztárban álló eladónő szinte kérdés nélkül idézi fel az előző napi izgalmakat. Az üzlet ablakából mutatja, hol történt a baleset. Noha nagyon közel volt, nem hallott semmit, egy vevőtől tudta meg, hogy elgázoltak egy nénit. Kinézett és amikor látta, hogy az asszony a földön fekszik, odasietett, hogy megkérdezze, szükség van-e innivalóra, esetleg borogatásra.
Miközben Viki mesél, ki is megyünk a helyszínre. A mellettünk elsuhanó autók zajától alig hallani. Átkelni most sem egyszerű, mindkét sávban folyamatos a kocsisor, de épségben átverekedjük magunkat a túloldalra.
“Benne vagy?”
„Amikor ideértem világos volt, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam. Egy arrajáró biciklis fiú volt a néni mellett közvetlenül, távolabb álltak még páran. A néni fölé hajoltam, láttam, hogy még lélegzik, pulzusa is volt, de egy fél perc múlva leállt minden.” – meséli Viki. A bajt észlelve, nekiszegezte a kérdést a fiúnak: „én lélegeztetem, te csinálod a szívmasszázst, benne vagy? Mondta, hogy menni fog. És csináltuk. Visszahoztuk, de a mentők kiérkezéséig nem hagyhattuk abba a szívmasszázst, azt időközben egy másik arra járó is átvette. Az nagyon kemény feladat és legalább 15 percig ki kellett tartanunk. Megnyugtató volt úgy átadni az ápolóknak, hogy lélegzett és dobogott a szíve”
Viki határozottságára rácsodálkozva, kiderül, hogy az eladónő egykor egészségügyi dolgozó volt. Állítja azonban, ez most nem sokat segített neki.
„ Annak már bő húsz éve és hát a szülészeten soha nem kellett újraélesztenem. Életemben először csináltam ilyet. Nem gondolkodtam, történtek az események és tettem, ami ösztönösen jött. „ Megfordult a fejében jól csinálja-e, de senki nem tolta arrébb, hogy ő majd tudja, vagyis nem volt a közelben szakszerűbb segítség és – mint mondja – nem volt mit elrontani, egy légzés és szívverés nélküli embernek rosszabb csak az lehet, ha meg sem próbálnak segíteni rajta.
Vikiék megpróbálták. Nem rajtuk múlt.
És Ön megtenné?
Itt megnézheti az újraélesztés legfőbb szabályait. Ha a szükség úgy hozná, ne az ismeret hiányán múljon a segítség!
