Élet-Stílus

Három gyereket várt, négyet szült egy 42 éves nő

Csak a szülés pillanatában derült ki, hogy nem hármas, hanem négyes ikreket várt.

A Mississippiben postásként dolgozó Kim Fugaténak már az is hatalmas sokk volt, amikor az ultrahangos vizsgálaton kiderült, a tervezett „második gyerekük” valójában egyszerre három, mert hármas ikreket várt. A 42 éves asszony először szóhoz sem jutott meglepetésében, arra készült ugyanis, hogy a kora miatt először mindenképpen termékenységi kezelésekre kell majd járnia.


Az anya és babái is tökéletesen egészségesek
Képek forrása: Los Angeles Times

Csakhogy Kim az ikrekkel természetes úton esett teherbe, amivel még az orvosát is sikerült meglepnie: „Az ilyen és ehhez hasonló terhességek nagyon ritkák” – nyilatkozta a Timesnak az orvos, majd hozzátette, a szülés pillanatáig meg sem fordult a fejükben, hogy lehet esetleg egy negyedik baba is.

Pedig volt, ám létezésére csak február 8-án derült fény, akkor, amikor édesanyjánál két hónappal a szülés jósolt időpontja előtt, váratlanul elfolyt a magzatvíz és beindult a szülés. „Miután az orvosok világra segítették a három kislányt, egyikük döbbenten azt kiáltotta: van még egy baba!” – emlékszik vissza az édesanya, majd elmondta, mindvégig rejtőzködő kislánya, Kelsey éppen olyan egészséges volt, mint testvérei, annak ellenére, hogy alig egy kilóval született.


A kis Kelsey végig bújkált

Kim orvosa elmondta, annak az esélye, hogy valaki spontán módon négyes ikrekkel essen teherbe mindössze 1 a 729 ezerhez, ám ami Kimékkel történt, vagyis, hogy az anya spontán esett teherbe négy egypetéjű kislánnyal, még ennél is ritkább: 1 a 13 millióhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik