Élet-Stílus

Felére esett a napi borisszák száma

Ma már csak a magyarok 10 százaléka sorolja magát a naponta rendszeresen bort fogyasztók körébe, míg 10 éve ez az arány 19,1 százalék volt - derül ki a Varga Pincészet legfrissebb felméréséből.

A heti rendszerességgel ivók aránya az évtized alatt lényegében nem változott, 30 százalék körüli. A decemberben végzett kutatás során 1300, 21 évnél idősebb borfogyasztót kérdeztek meg arról, mikor és milyen borokat ittak 2013 hétköznapjain.

A kutatás szerint minél idősebb a fogyasztó, annál több vörösbort iszik. A 60 évnél idősebbek 60 százaléka elsősorban a vörösbort kedveli, míg a 30 évnél fiatalabbaknál ez az arány csak 40 százalék. A fiatalok több rozét és illatos fehérbort fogyasztanak.

A felmérésből az is kitűnt, hogy borivó magyarok 60 százaléka fehér és rozé borral ünnepelt karácsonykor, a legtöbben friss illatos fehér bort választották. A borválasztást erősen befolyásolta, hogy a szenteste tradicionális fogásai halételek.

A kutatás szerint a magyar háztartások 38 százalékában a nők döntötték el, hogy milyen bor került a karácsonyi menü mellé. A Varga Pincészet korábbi kutatása szerint: 10-15 évvel ezelőtt a palackos borfogyasztás jobban kötődött az ünnepekhez, mint napjainkban. Mára azonban a borfogyasztás egyre inkább a mindennapi élet részévé vált. Az utóbbi években körülbelül 20 százalékkal haladja meg az ünnepi időszaki értékesítés egy átlagos hónap forgalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik