Élet-Stílus

Ma végre kinyit a Bálna, benne Jónással

cet, bálna (cet, bálna)
cet, bálna (cet, bálna)

Koncertekkel, Budapest-makettel és gyermekműhellyel nyitja meg kapuit a budapesti létesítmény, a gyomrában a látogatókat kézműves sörökkel váró Jónással.

Koncertekkel, kiállítással, a Budapest-makett bemutatójával, gyermekműhellyel és széles gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat háromnapos nyitórendezvényén a budapesti Bálna kulturális tér péntektől vasárnapig.

Ma délben a Mandel Quartet koncertjével veszi kezdetét a programsorozat, majd zeneiskolák növendékei mutatkoznak be a Duna-parti épületben, míg az Új Budapest Galéria első kiállítása Budapesti merítések – 2013 címen nyílik meg – közölte  a Főpolgármesteri Hivatal.

A Kortárs Építészeti Központ a Bálnában mutatja be nagyszabású Budapest-makettjét, de lesznek kézműves foglalkozások, táncház, divatshow, este pedig Váczi Eszter és a Quartet ad koncertet.

A programban megfáradt látogatókat a Bálna gyomrában válogatott magyar kézműves sörökkel várja egy kis felüdülésre Jónás, azaz a szintén ma nyitó Jónás Kézműves Sörház, ahol meg lehet kóstolni a ház saját folyékony kenyerét, a Ravasz Hódot is.

Fotó: MTI/Róka László

Szombat reggel az Alma Együttes zenél, majd többek között divatshow-k és múzeumpedagógiai programok várják a látogatókat egész nap, este pedig az ír zenét játszó Firkin koncertezik.

Vasárnap Szalóki Ági, a Non Stop, Vásáry André és a Fekete Kovács Kornél Szextett fellépései szerepelnek a zenei programban a divatshow-k, az akrobatikus és táncprodukciók, valamint a kézműves foglalkozások mellett.

A Bálna nyitó rendezvénysorozatának részletes programja ezen a honlapon található meg.

Arról, hogy állt a Bálna alig több mint egy hónapja, erre a linkre kattintva tudják megnézni a Hír24 stábjának felvételét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik