Kultúra

Három napon keresztül nyitják a Bálnát

cet-balna(960x640)(2).jpg (cet, bálna)
cet-balna(960x640)(2).jpg (cet, bálna)

Koncertekkel, kiállítással, a Budapest-makett bemutatójával, gyermekműhellyel és széles gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat háromnapos nyitórendezvényén a budapesti Bálna kulturális tér péntektől vasárnapig.

Pénteken délben a Mandel Quartet koncertjével veszi kezdetét a programsorozat, majd zeneiskolák növendékei mutatkoznak be a Duna-parti épületben, míg az Új Budapest Galéria első kiállítása Budapesti merítések – 2013 címen nyílik meg – közölte az MTI-vel hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal.

Fotó: MTI/Róka László

A Kortárs Építészeti Központ a Bálnában mutatja be nagyszabású Budapest-makettjét, de lesznek kézműves foglalkozások, táncház, divatshow, este pedig Váczi Eszter és a Quartet ad koncertet.

Szombat reggel az Alma Együttes zenél, majd többek között divatshowk és múzeumpedagógiai programok várják a látogatókat egész nap, este pedig az ír zenét játszó Firkin koncertezik.

Vasárnap Szalóki Ági, a Non Stop, Vásáry André és a Fekete Kovács Kornél Szextet fellépései szerepelnek a zenei programban a divatshowk, akrobatikus és táncprodukciók, valamint kézműves foglalkozások mellett.

A Bálna nyitó rendezvénysorozatának részletes programja ezen a honlapon található meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik