Élet-Stílus

Íme, a világ legvékonyabb bugyija!

rió (rió, )
rió (rió, )

Első pillantásra hajráfnak tűnik, pedig valójában egy fehérneműt rejt magában. A szupervékony, szuperszexi tangáról Kiszel Tünde véleményét is kikértük.

„Forradalmian új bugyi”, „A 2013-as év nyarának legnagyobb durranása” – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illetik idehaza a C-string névre keresztelt tangát. Az újfajta bugyit már évek óta viselik a riói karnevál táncosnői, hiszen számukra különösen fontos, hogy minél jobban láttatni engedjék a combjukat és a popsijukat. Ráadásul a derekukat sem szorítja.

Csúsztasd be, ennyi!

Ez az izgalmas, strandon is viselhető fehérnemű – amelyen minden bizonnyal hosszú ideig elidőzik a férfiak szeme – most Európa meghódítására készül. Tavaly többek között az olasz, a német és az osztrák hölgyek körében kezdett elterjedni ennek a parányi bugyinak a viselése, most pedig a magyar nőket ostromolja a C-String.


Fotó: AFP

Elsősorban azoknak a hölgyeknek ajánlják a viselését, akik ki nem állhatják, ha a szűk nadrág, miniszoknya vagy sztreccsruha alatt kirajzolódik a fehérnemű. Ha eddig inkább lemondtak a fehérneműről annak érdekében, hogy kiküszöböljék ezt a divatbakit, és szívesebben kockáztatták a kevésbé higiénikus bugyimentességet, számukra mostantól a C-String kiváló megoldásnak bizonyul: csak be kell csúsztatni a „helyére”, és láthatatlanná válik bármilyen ruha alatt.

Akár férfiaknak is

A szupervékony tanga valójában egy rugalmas belső váz, amely átöleli, biztonságosan elfedi, valamint kényelmesen tartja a nemi szervet. A gyártók nemcsak ruha alá javasolják a C-String tangát: a bátrabbak akár strandon is viselhetik.

Egyébként, ha a férfiakat is zavarja a pánt, vagy kedvet kapnának a viseléséhez a párjuktól, akár ők is megvásárolhatják, hiszen már férfiváltozat is készült a C-String tangából.

Kiszel Tündének túl merész

Fotó: Maklári Tót Attila

Erről a forradalmian új fehérneműről a Hír24 a bugyigyűjtő Kiszel Tünde véleményét is kikérte. A naptárdíva – aki már Sylvester Stallonétól is kapott bugyit – ugyanis nagyon jártas a különböző stílusú fehérneműkben, sőt a közel ezer darabból álló, szexi kollekciójából már kiállítást is szerveztek.

„Ez egy nagyon extrém darab, én biztosan nem vennék fel ilyet. Talán modelleken tudom elképzelni, de én a helyükben tartanék attól, hogy leesik. Mindenesetre a gyűjteményembe szívesen elfogadnék egy ilyen darabot, mert még nincs hasonlóm” – nyilatkozta lapunknak Kiszel Tünde.

Elmondása szerint a gyűjteményében sok különleges fehérnemű van, de a magánéletben kevésbé kedveli az extrém darabokat. „A hétköznapokban sokkal fontosabb, hogy jól érezzem magam az adott fehérneműben. Legtöbbször valamilyen átlagos szabású, kényelmes anyagú, szép és esztétikus tangát vagy francia bugyit választok” – árulta el az idén 3D-ben pózoló naptárdíva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik