Élet-Stílus

A halkedvelők Mekkája lesz Budapest

hal (hal, )
hal (hal, )

Pénteken kezdődik az első Budapesti Halfesztivál, ahol a halízű vattacukortól az afrikaiharcsa-szalámin át az orosz vodkás hallevesig és az egyéni receptek alapján elkészített magyaros halászlevekig a magyar és az ázsiai halgasztronómia szinte minden szegmensét bemutatják.

Az Erzsébet téren vasárnapig tartó esemény igyekszik a teljes magyarországi halpalettát bemutatni. Emellett az ingyenesen látogatható rendezvény vendégei megismerkedhetnek a vietnami, a thaiföldi és a japán halkultúra remekeivel, a tenger gyümölcseinek elkészítési technikáival is.

A vendégek borokat és pálinkákat is kóstolhatnak, sőt akár maguk is elkészíthetik ételeiket például a felállított szalonnasütőn. Lesznek színpadi műsorok, valamint a kisebbeknek mini vidámpark. A pénteki halászléfőzést és halászlé-bemutatót Harcsa Veronika koncertje kíséri. Másnap a halászléfőző-verseny után magyar folklórprogramok következnek, a GasztroJazz előadása és a Budapesti Utcazenészek Fesztiválja szolgáltatja a zenét a finom falatok mellé. Vasárnap a gyermektáncház után bemutatkozik az ázsiai halas konyha, illetve a színpadon az ázsiai folklór.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik