Élet-Stílus

Sárkányok pedig vannak

Varánusz (állatkert, varánusz)
Varánusz (állatkert, varánusz)

Nem vicc, még a Fővárosi Állat- és Növénykertben is tartanak belőle egyet. Megnéztük.

Amikor az ember meghívót kap egy „sárkánymérésre”, azért elég rövid idő alatt, elég sok minden átfut az agyán… Nekem a többi között a karmok, a szárnyak és a hamisítatlan hüllőszemek jutottak eszembe, no meg az, hogy eddig vajon hol rejtegette az Állatkert.

Aztán persze hamar kiderült, hogy a bizonyos sárkány nem egy a mesékből és a fantasykból ismert szörnyetegekből, de ez szerencsére semmit nem vont le az esemény élvezeti értékéből. Komodói varánuszt, vagy ha tetszik, sárkányt ugyanis nem sok helyen látni. Vöröslistás állat, ami azt jelenti, hogy a státusa kiemelten veszélyeztetett, a földön mindössze 5 ezer példány él, ebből 2 ezer Komodón.


Három és fél méteres is lehet. Fotók: Neményi Márton

Állatkertekben sem gyakori vendég, Európában is mindössze 12-15 állatkert mondhatja el magáról, hogy komodói varánusza van. Mint például a Fővárosi Állat- és Növénykert is, ahova 2008-ban költözött be Irwin, a brit gyíkbaba.

Miért pont sárkány?

Miközben Irwin, a most 5 éves hím a kifutójában süttette magát a délelőtti kánikulában, addig Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője elmondta, hogy a varánuszoknak ez a fajtája azért él a köztudatban sárkányként, mert az összes fajta közül ez nőhet a legnagyobbra. Az igazi rekorderek akár három és fél méteresek is lehetnek, súlyuk pedig elérheti a száz kilót.

Egy gyors pásztázás után felmértem, hogy Irwin azért még nem ekkora, de nincs kizárva, hogy egyszer ő lesz majd a legnagyobb. És ha mégsem, akkor nem árt ha tudjuk, hogy a budapesti állat már most a varánusztörténelem szerves része, ugyanis nem mindennapi születéstörténetet tudhat magáénak.


Száz éve bukkantak rá

Irwin ugyanis szűznemzéssel jött a világra. Ami azt jelenti, hogy az anyja hím közreműködése nélkül rakott tojásokat, amikből életképes utódok jöttek a világra. Csak hímek (köztük Irwin), ami nem csoda, hiszen a szűznemzésre abban az esetben van szükség, ha a varánuszok természetes élőhelyén valamiért „hímhiány” lépne fel.

Ül, fekszik, pacsit ad?

Bár első ránézésre inkább lomha, mint vérszomjas – Irwin legalábbis határozottan unottnak és lassúnak tűnt, még a vakuk kereszttüzében is – a szóvivő szerint a varánusz kimondottan veszélyes és agresszív állat. Prédáját, amit természetes élőhelyén patkányok, kisebb hüllők, madarak és az útjukba kerülő kisebb patások alkotnak, nem is a sebességével teríti le, hanem mérgező harapásával. Tökéletes éjszakai harcos: nesztelenül lopakodik és kiváló a szaglása.

Irwin egyébként a gondozók szerint varánuszmércével mérve is kimondottan nyugodt, mondhatni barátságos állat. Budapesten emlősök helyett inkább hallal és csirkehússal etetik, amit olykor-olykor nassolás gyanánt néhány egérrel fejelnek meg. Irwin minden bizonnyal szeret nassolni, mert úgy tüntette el az egereket, mint más a pop-cornt: nyelv ki, egér be.


Figyel, tanul

És bár nem hinnénk, tanul is. Nem úgy, mint egy fóka mondjuk, szóval látványos kunsztokra inkább ne számítsunk, ettől függetlenül olyan dolgokat, amik megkönnyítik gondozói dolgát, ő is el tud sajátítani.

Hanga Zoltán elmondta, hogy jövőre mérlegelni szeretnék és hogy ne gondozójának kelljen megemelnie az amúgy egyáltalán nem veszélytelen állatot, meg szeretnék neki tanítani, hogy bemásszon egy dobozba, amivel majd mérlegre tehetik.

Egy év alatt 34 centi

És ha már a számok… A mostani találkozó apropója a sárkánymérés volt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a sárkánygyík mennyit gyarapodott centiben egy év alatt. Nos, Irwin tavaly ilyenkor még 191 centi hosszú volt, a mostani méréskor pedig már 225, ami azt jelenti, hogy még nő. Tekintettel arra, hogy Irwin fajtája 20-30-40 évet is elél, még bőven meglehet az a 3,5 méteres rekord is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik