A harmadik döglős hétvégén elszégyelljük magunkat, és kénytelen-kelletlen megmozdítjuk a seggünk. Mivel a bloggerinát hidegen hagyják a traktorok, a sorhatos turbómotorok és a kortárs balett, enni viszont szeret, gasztrorendezvényre indul, hogy rövidesen újra ott találja magát kacsás pizsiben, vasárnap délben a hintaágyon, a szomszéd kertjéből lopott nagy marék cseresznyével, amivel szerencsés esetben le is eszi magát.
De miért is?
Kolbásztöltő fesztiválon nyilván nem rétesért nyavalygok
Fotók: Neményi Márton
Azért, mert a szerencse lánya, úgy néz ki, kiesett az Istenek kispixiséből, legalábbis foggal-körömmel kapaszkodik a szélébe. Meg azért, mert ami gasztrorendezvény, az sok esetben csak annak látszik, pedig nincsenek nagy elvárásaim, és voltam már klassz helyeken. Ha szeptemberben Hőgyészre megyek, tudom, a szarvasgombáé lesz a főszerep. Ha júliusban Bajára, akkor a halászlé, Békéscsabán, a kolbásztöltő fesztiválon nyilván nem rétesért fogok nyavalyogni.
Most mégis azt teszem, joggal.
Hogy merre induljunk, nem kérdés: a szélrózsa valamelyik, abszolút tetszőleges irányába. Mert gasztrófesztivál annyi, ahány csillag az égen, ahány falu, kistelepülés, tanyaközpont létezik kishazánkban. Nincs ezen mit csodálkozni, ha valami trenddé válik, erre a sorsra jut. Kell a turizmus, az van, ezért előkapjuk a Manyi nena valamelyik receptjét, óvassa, kend, hogy? Végy egy csirkét. Na, akkor csirkefesztivál lesz, punktum. Kerítünk hozzá céllövöldét, luftballonost, ringlispílt, a Juci néni megígérte, hogy kőcsön aggya a két kotlóst meg a kopasz nyakú kakast, kész a gasztrófesztivál, látnak majd a pesti úri népek csodát! Egyszer, kedves Szervezők, egyszer. Többször ugyanis sem a pesti úri népeket, se a többieket nem lehet átvágni a palánkon. Felénk az ilyet bucsunak hívják, szigorúan két rövid u-val ejtve. Annak, ami.
Egy kicsit távolabb a pórnéptől
Aztán itt vannak a pionírok, akik lelkesen másznak fel a barikádra, zászlóstul. Ők vagy előrántanak egy ismert alapanyagot, és elnevezik hungarikumnak, aztán meggyőznek öt, de tíznél semmiképpen nem több kiállítót, hogy csináljanak belőle minél több ételt, vagy a Valentin-nap sikerén felbuzdulva megpróbálnak egy külföldön már sikeres darabot beleverni az értetlen magyar fejekbe, ha már a hájas süti meg a rákóczi túrós nem elég kifinomult az egyre inkább franciabelű elitnek. Mivel a szervezők együtt akarnak úszni a cápákkal, a belépőjegy drága, de szavunk se legyen, potom három-négyezer forintért beléphetünk a gasztroszentélybe: vásárolni. Meg beavatottnak érezhetjük magunkat. És kicsit távolabb a pórnéptől.
Végül ott vannak a bejáratott Nagyok. Megbízhatóan hozzák az évek óta megszokott színvonalat. Velük pont ez a bajom. Én azt szeretném, ha valaki meglepne, és nem tudnám hónapokkal a rendezvény előtt fejből felsorolni a résztvevőket. Ahogy a foci-Eb sem csupán attól érdekes, hogy az idényben minden héten látott játékosok rutinosan hozzák azt, amit várunk tőlük. Az igazán izgalmas az, vajon a szövetségi kapitány által a keretbe beválogatott újonc beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Ki lesz a torna felfedezettje? Milyen irányba indul el a változtatások nyomán az adott ország futballja?
Hozzák azt, amit várunk tőlük
Mert fejlődés csak akkor van, ha a rutinos vén rókák között helyet kapnak a fiatalok is. Nem biztos, hogy olyan kirobbanó tehetség, mint Rooney volt debütálásakor anno az angol válogatottban, lehet, hogy későn érő típus. Lehet, hogy nem sztárcsapat nevelése, hanem a másodosztályban brusztol keményen napról-napra. A pályára lépve viszont felkiáltunk: hol volt ez a gyerek eddig? Ilyen meglepetést akarok. Ha úgy tetszik, a következő Özilt. A következő Thomas Müllert. Mert Gerrardról, Torresről, De Rossiról már tudjuk, hogy jók.
