Élet-Stílus

Lazacbontás, pacalpárbaj: indul a Gourmet-fesztivál

Együtt-egy helyen Magyarország ízei, pénteken indul a Gourmet-fesztivál a Millenárison.

Mindenkinek jár egy pohár pezsgő és naponta az első ezer látogató egy lazacos előételt is kap június 8-10 között az OTP Klub Gourmet Fesztiválon a Millenáris parkban. A látogatók végigkóstolhatják Magyarországot, hiszen itt lesz a magyarországi éttermek színe-java, emellett számos cukrászda, pálinkárium és borkészítő, kézműves termelő, sajtkészítő, méztermelő, kolbásztöltő.

A szapora kóstolgatás közben számos előadás is várja az érdeklődőket. A színpadon egymást követik a gasztrovilág értő szakemberei, és megtudhatjuk például, hogyan tehetünk zöld színű ételt a gyerekek elé úgy, hogy kedvvel fogyasszák. Nagy érdeklődés előzi meg Kulka János és Dudás Szabolcs, az Anyukám mondta séfje közös gasztro-bemutatóját, vagy a halak, az egzotikus fűszerek és a gyümölcsök párosításának lehetőségeit bemutató show-t is. Két egymással megvívó szakács először hagyományos pacalt készít, majd mindketten elkészítik saját újragondolt megoldásukat. Segal Viktor távol-keleti fúziós pacalt fog készíteni, Bíró Lajos pedig olasz ihletésű pacal carbonarát. En garde!

Farkas Vilmos, a Zila Kávéház cukrásza kísérletet tesz a gombóc négyszögletesítésére, a portugál Miguel Rocha Vieira (Magyarország első Michelin-csillagos éttermének, a Costesnek a séfje) pedig felidézi a gyermekkori konyhai emlékeit.

Lesz továbbá lazacbontó bajnokság, kávékészítő- és felszolgáló verseny, fűszerbemutató, macaron-kóstoló.

A remek étkek mellé persze jó bor is dukál: Horkay András Nemzetközi Borakadémikus vezet majd be minket a bor varázslatos világába. Ugyanitt a második napon glutén- és laktózmentes fogások kerülnek terítékre, de megjelennek többek között a szekszárdi sillerborok is.

Az ízek és zamatok mellett idén kulturális élvezetek is gazdagítják a programot. A  kisebbeket az Alma együttes és Bognár Szilvi gyermekműsora várja majd, de fellép a Kerekes Band, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom band, Váczi Eszter Quartett, Harcsa Veronika Quartett, lesz Kisccsillag Akusztik és a Gitár Trió és az életvidám egzotikus táncőrületről a !DelaDap gondoskodik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik