Élet-Stílus

Megtanulhatod, hogy légy boldog

Ellentétben a közhiedelemmel a boldogság nem olyan, mint a szerencse: nap mint nap tehetünk érte.

A világon szinte mindenki arra törekszik, hogy elérje azt az állapotot, amikor minden sínen van, az élet jó irányba halad, a madarak csicseregnek és bármit megtennénk, hogy megállíthassuk az időt. Csak azért, hogy aztán minden mindig így maradjon.

Sajnos ez utóbbi – bármennyire szeretnénk azt többen is – egyelőre még nem lehetséges, így aztán nem marad más választásunk, meg kell tanulnunk együtt élni azzal a tudattal, hogy a boldogság illékony dolog. Vagy van, vagy nincs. Ha épp olyan időszakot élünk, amikor úgy látjuk, kevés dolog van, aminek örülni tudunk, akkor sem érdemes kétségbeesni, hiszen nemcsak a tetteinkkel, de a gondolatainkkal és a hozzáállásunkkal is tehetünk azért, hogy a következő nap boldogabban teljen.


A megoldás nem a könyvekben van – Fotó: Shutterstock

Bár a könyvespolcok roskadoznak a különböző önsegítő könyvek alatt, amik a gyors megoldást ígérik, egy száz szakemberből összeállt kutatócsoport szerint az igazi megoldást nem ezekben, hanem saját magunkban kell keresni. Össze is állítottak – ironikus módon könyvformában – egy gyűjteményt, melyben az olvasókkal megosztják a boldogság 12 parancsolatát. Ezek közül mazsolázunk most.

Az első és legfontosabb – legalábbis a lista szerint – az, hogy „Fogadd el azt, amid van!” A szakemberek szerint a boldog emberek titka az, hogy nincsenek irreális vágyaik, csakis olyasmire törekszenek, amit nagy valószínűséggel el is tudnak érni. Tudják, hogy kerüljék el a csalódásokat és azt is, hogy okozzanak maguknak és környezetüknek kellemes meglepetéseket.


Örülj az apróságoknak is, mint például egy kedves üzenet – Fotó: Shutterstock

Mindemellett nem árt az sem, ha szakítunk azzal a rossz megszokásunkkal, hogy folyton csak panaszkodunk a minket ért igazságtalanságok és rossz dolgok miatt, mert ez csak időpazarlás.

Élvezd, amit csinálsz!

Kétségtelen, hogy a mostani gazdasági helyzetben csak keveseknek adatik meg, hogy úgy teljes egészében olyan munkát végezzenek, amit szívvel-lélekkel csinálnak. Ettől függetlenül érdemes keresgélni legalább a lehetőségét annak, hogy olyan hivatást – ezzel együtt munkahelyet – találjunk, ahol nem a pénz és a hírnév lehetősége az első számú motiváció.

Élj a mának!

Nagy hiba folyton azon merengeni, hogy mit rontottál el a múltban és min változtatnál, ha jönne egy jó tündér és felkínálná a lehetőséget, hogy visszautazz a múltba. Sokkal célravezetőbb, ha veszel egy nagy levegőt és megbocsátasz saját magadnak, és továbblépsz. Ne álmodozz dolgokról, amiket úgysem fogsz megvalósítani, helyette gondolkodj inkább pozitívan: ha éppen nem is vagy boldog, gondold ki, mi az, ami holnap azzá tehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik