Élet-Stílus

Ne dőlj be: nem működik a régi jó tanács

Kiderült, hogy nem a legjobb ötlet előre elképzelni a jó végeredményt ahhoz, hogy megvalósítsuk álmainkat, sőt...

Az önsegítő könyvek garmadája épül arra a javaslatra, hogy használjuk a „pozitív vizualizáció” erejét céljaink eléréséhez. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy gondolatunk teremtő erejét használjuk fel a sikerhez, hogy meggazdagodjunk, vagy megszerezzük álmaink állását, esetleg kigyógyuljunk valamilyen betegségből.


Az álmodozás tényleg az élet megrontója? – Fotó: Shutterstock

Ám egy új kutatás ellenmond ennek az önépítő technikának: e szerint a pozitív vizualizáció nem egyszerűen csak nem működik, de épp ellentétesen hat. Heather Kappes és Gabriele Oettingen tanulmánya az Experimental Social Psychology című szaklapban jelent meg. Négy kísérleti kurzus során bizonyították, hogy a sikerről való fantáziálás valójában elszívja az energiát a megvalósítástól. Amikor arról képzelgünk, hogy elérjük vágyunkat, az agyunk bedől a trükknek: ahelyett, hogy még több energiát fordítana a megvalósítására, inkább pihenni kezd, és megmutatja, hogyan érzenénk magunkat, amennyiben elérnénk az áhított célt. Azaz lecsökken a vérnyomásunk, a szívverésünk is lassul – hiszen minden a legjobb úton van, legalábbis abban a világban, amelyet az agyunk kreált magának.

Például a kísérleteik közül a negyedikben arra kérték a résztvevőket, hogy néhány óráig tartózkodjanak az evéstől és az ivástól, majd adtak nekik egy kis rágcsát (mintha kóstolásról lenne szó). Majd a kiszáradt alanyoknak egy pohár jéghideg vizet kellett elképzelniük – ami ismét csak enerváltsághoz vezetett (amit a vérnyomásuk lezuhanása mutatott). A kutatás során az is kiderült, hogy azok a résztvevők, akiktől azt kérték, hogy képzeljék el a célok elérését a kurzus hete alatt, sokkal kevesebbet értek el, mint az a kontrollcsoport, akik szabad gondolkodásra kaptak lehetőséget. A pozitív vizualizációt használók ráadásul kevésbé energetikusnak érezték magukat, és ezt a tesztek is megerősítették.

Vajon akkor ezt az egész „pozitív gondolkodás” témát kukába kell dobni? Kappes és Oettingen azt javasolja, hogy inkább váltsunk kritikusabb vizualizációs üzemmódra, amely során a reális akadályok és kudarcok is megfontolásra kerülnek, sőt, akár a sikertelenséget is érdemes elképzelni, mint lehetséges kimenetelt. Viszont, mint az következik mindebből, a pozitív vizualizációt arra tudjuk fordítani, hogy csökkentsük az energiaszintünket szükség esetén, például, ha túlságosan erőt vesz rajtunk a szorongás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik