Ismét csak zavarban vagyok, nem is tudom, hol kezdjem el. Nagyobbik fiam hároméves, érdeklődési területét két nagyobb kerületre lehet felosztani, autók és minden más. A kisebbik még csak húsz hónapos, de őt teljesen más dolgok kötik le.
Pár hónapja egy bevásárlóközpontban járván egyszercsak lecövekelt egy kirakat előtt, ahol nyári ruhákat viselő kirakatbábuk álltak. Két hatalmas szeme minden kétséget kizárólag a női bábuk lábára tapadt. Aztán később egy egészalakos kivágott, életnagyságú reklámfotónál is megállt, szintén kiemelt figyelmet fordítva a ki tudja már, mit reklámozó nőalak lábai iránt.
Később, amikor anyuka öltözködött, kisebbik fiunk odarohant hozzá, és arcát kéjes sóhajtás közepette hozzátapasztotta anyja combjaihoz. Az eset ismétlődött. Ezen felül bizonyos időközönként közli velünk a fiatalember, hogy fáj a lába, amit csak puszilgatással lehet gyógyítani. Ha épp nem ér rá senki, megpuszilja magának. Önmagáén kívül más férfiak lába nem érdekli. Ellenben a nőké – igen.
Nemrég meg is tapizott egy kirakatbábu-lábat, mire egy arra sétáló idegen meg is jegyezte, “korán kezdi”. Valamint folyamatos zoknilevétel, lábkörömvágási igény bejelentése, cipők láttán kialakuló fokozott izgalom jellemző.
Lehet, hogy a Micimackó helyett a közismerten lábfetisiszta Tarantino filmjeit kéne néznünk? Jelent ez bármit a jövőre nézve? Normális ez? Itt állok kétségek közt. (Egyet tudok biztosan: hogy kitől örökölte.)
