Élet-Stílus

Mit tegyünk téli kora estéken? [Apafej blog]

Útmutató téli, lakásban alkalmazott játékokhoz.

Itt a tél, bölcsőde után, avagy helyett látszólag beszűkült lehetőségek állnak rendelkezésünkre, hogy eltöltsük az idő gyermekünkkel. A játszótér persze nyitva, de bár a csúszda ónos esőben móka igazán, a szmogos idő, ruhába bugyolált gyerek mozgáskoordinációjának vészes leromlása és a szülői szétfagyás esélyeinek megnövekedése miatt nyilvánvalóan korlátozzák ennek a programlehetőségnek a bevethetőségét. Szóval mit tegyünk a korai sötétedés depresszióra hajlamosító délutánjain?

1. Festés

Akvarelfesték a legjobb, a temperával már gyakran visszafordíthatatlan károkat lehet okozni a lakás berendezésében (lásd még “Milyen érdekes ez az új tapétaminta, én is olvastam róla a barkácsújságban”). Az akvarellel az a baj, hogy három év alatt nehéz még átlátni az ecset víz-festék-papír-víz körforgásának állomássorrendjét, ellenben kézmosásra és ivásra csábít az egyre inkább tejeskávésodó folyadék. Viszont másnap rögtönzött tárlatot lehet nyitni a képekből – és a szülő is ráébredhet eddigi szunnyadó tehetségeinek egyikére.

2. Bábszínház

Egy nagyobb díszpárna mögé húzódva nagyszerű meséket rögtönözhetünk két kesztyűbábbal, bár a szülők 70%-a a vitézjánosodás jelenségébe szokott esni: a mese kezdődjék bármilyen szépen, rögtönzött munkahelyistressz-levezetéssé fajul, az aranyoskislány-báb hamarosan nekiesik az édeskisangyalka-bábnak, a gyerek pedig döbbenten figyeli hörgő, opcionálisan sátánian kacagó szülőjét. Ilyenkor egy kis utólagos magyarázat, a háborgó gyermeki lélek megnyugtatása beépül a programba.

3. Gyurmázás

Szeretni fogja utódunk, ha a színes gyurmákkal (ma már lehet kapni nem mérgező, és különösebben meg nem keményedő gyurmát) főzőcskézést játszunk, itt érdemes figyelni arra, hogy a fülből nehéz eltávolítani a gyurmát, viszont ha később fogszabályozóra lesz szükség, egy nagyobb darabot érdemes félretenni, miután gyermekünk eljátszotta, hogy megette az egész rántott húst – teljes fogsorlenyomatot nyerhetünk így játszi könnyedséggel. 

4. Foci

Vagyonvédelmi okokból a puha, szivacsból készült labdát ajénlatos használni, és minden folyadékot tartalmazó edényt, bögrét, poharat másik helyiségbe kell átszállítani. 

5. Fogócska

Kacskaringós útvonalakat érdemes kialakítani, tetszőleges hosszban, tehát különösebben nagy lakás sem szükségeltetik. A célnek kinevezett falszakasz a lehetőség szerint legyen valamilyen szőttessel borítva, mert a nagy sebességgel becsapódó gyerek fogai védelmet igényelnek, illetőleg a tenyérrel fékezett érkezés egy idő után sorminta megjelenését okkozza  fehér falon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik