Élet-Stílus

Kettős lábátültetés után újra tud járni

Megtette az első lépéseket az a férfi, akin a világon először dupla lábátültetést hajtottak végre.

Hétfőn került sor a nagy eseményre az egyik valenciai kórház uszodájában, és úgy tűnik, a páciens később képes lesz segítség nélkül menni. A húszas éveiben járó férfi, akinek személyazonosságát nem fedték fel, július 10-én esett át az úttörő beavatkozáson, amelyet egy 50 fős orvosi csapat kivitelezett. A La Fe kórházban megtett első lépések egyben az operáció sikerességét is jelentik!

Dr. Pedro Cavadas Rodríguez, helyreállító plasztikai sebész elmondása szerint a beteg „nagyon jól van”, nem jelentkezett semmilyen jelentős komplikáció. Azt is hozzátette, hogy sok hónap kell addig, hogy segítség nélkül is tudjon menni a páciens, de a kezeléssel úgy haladnak, ahogyan tervezték.

Dr. Cavadas Rodríguez a világ egyik legelismertebb sebésze. 2009-ben ő hajtotta végre egy 43 éves férfin az első olyan arcátültetést, amelynél nyelvet és állat is transzplantáltak. 2006 novemberében pedig szintén első volt, aki dupla alkar- és kézátültetést hajtott végre a kolumbiai Alba Lución. 2008-ban pedig visszaillesztette egy 20 éves férfi jobb lábát. Nem véletlenül kapta a spanyol sajtótól a Csoda doktor becenevet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik