A vendégekkel úgy vagyok, mint Lázár Ervin a szomorúsággal. „Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna (…). Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévente. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam.” Nincs mit tenni, az én házam az én váram típus vagyok, jöhet ide bárki, szívesen látom, örülök neki. Ha előtte bejelentkezik. Semmit nem utálok jobban, mint az erre jártunk, gondoltuk, felugrunk látogatásokat. Lebénulok, dühös leszek, megvan a magam ritmusa, ide ne jöjjön senki, csak ha napokkal előtte tudok róla. Akkor angyalka vagyok. Minden más esetben fúria, akarom mondani Baltás Démon.
Arra végképp nem vagyok alkalmas, hogy mosolyogva bepattanjak a konyhába, és ó, ugyan, mindjárt összeütök valamit felkiáltással összeüssek valamit. Mikkamakka, menjél haza! Persze nincs szabály, ami alól ne lenne kivétel, de az a két ember tudja, hogy bármikor jöhet. Ahogy leszokunk arról, új cipőben nem megyünk zenés-táncos rendezvényre, céges buliba, lakodalomba, úgy arról is, nem szorongjuk a halálba magunkat amiatt, mert jön A Főnök, az Új Ügyfél, a Nagyon Fontos Ember, és nem ezek látogatása előtt ugrunk neki egészben pulykát sütni, vagy kezdünk napokig rohangálni a beszerezhetetlen, de a receptből kihagyhatatlan szárított és porrá zúzott tengeri tehén karommaradvány után, majd elfelejtettem, tősgyökeres lakosként is elfelejtjük a bajai halászlét.
Ellenkező esetben az első „jé, ezt tényleg tésztával kell enni?”, illetve a „kenyér nincs?”, valamint a „mi lesz a második?” kérdések elhangzása után bimbózó kapcsolatunk hamvába hervad, vagy, ahogy apukám szokta megfogalmazni, fasza törik a barátságnak. Egyszóval, rutinosak leszünk és elkezdjük követni az enni jönnek, enni kell adni rém egyszerű elvét. Télen egyszerű dolgunk van. Tepsis krumpli.
Egy főre két, kétpálcásra vágott oldalast számoljunk, nem baj, ha van rajta zsír. Két-három szem krumplit. Ezt szorozzuk fel kettővel, ugyanis nincs jobb dolog, mint vacsora után a piros szemű, ropogósra sült krumplikat villával nassolni a tepsiből, igen, a Nagyon Fontos Ember is csinálja majd.
Az oldalast sózzuk, borsozzuk, dörzsöljük be zúzott fokhagymával, és lassú tűzön toljuk a sütőbe. Időnk van, porszívózzunk ki és nyugodtan terítsünk meg. Időnként nézzünk rá a húsra, fordítsuk meg. Mikor a hús puhulni kezd, álljunk neki megpucolni a krumplit, vágjuk karikára, sózzuk. Vegyünk három-négy fej hagymát, pucoljuk, negyedeljük. Szórjuk a hús köré a krumplit és a feldarabolt hagymát, tehetünk hozzá három-négy karikára vágott répát is, pöttyözzük meg disznózsírral, dobjunk rá két szál rozmaringot, tekerjük fel a sütőt és toljuk vissza a sütőbe a tepsit.
A következő fél órában következhet a kötelező nincs egy rongyom sem, amit felvehetnék előadás a szekrény előtt. Mikor a krumpli pirulni kezd, mossunk meg és vágjunk félbe két fej fokhagymát, személyenként egy savanykás almát negyedeljünk, rakjuk a tepsibe és süssük készre. Bélpoklosoknak készítsünk az asztalra tejfölt, hadd locsolgassák. Egy biztos. Senki nem fog kenyeret kérni. De azért legyen otthon, sosem lehet tudni.
