Élet-Stílus

Elszálltak a magyar remények

Svédország 2-1-re gyõzött idegenben Finnország ellen a labdarúgó Eb-selejtezõn. A magyar válogatottnak csak akkor maradt volna esélye a továbbjutásra, ha a svédek nem nyernek Helsinkiben.

Minden magyar szem a finnekre szegezõdött, ugyanis fontos szerepük lett volna abban, hogy a svédek ebben a selejtezõsorozatban már ne szerezzenek három pontot.

A svédek azonban már a 8. percben vezetést szereztek: Larsson lépett ki két védõ között a leshatáron, majd 10 méterrõl a kapus mellett a jobb sarokba lõtt.

A második félidõ elején Olsson növelte a svédek elõnyét. A 73.percben Toivio góljával szépítettek a finnek, de utána már nem változott az eredmény.

Ezzel tét nélkülivé vált a jövõ heti magyar-finn meccs, már matematikai esélyünk sem maradt arra, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra.

A magyar csapat azonos pontszámmal állt a svédekkel az E csoportban, azonban a sárga-kékek egy meccsel kevesebbet játszottak eddig, illetve az egymás elleni eredmény is nekik kedvez.

Mivel a magyar csapatnak már csak egy meccse van hátra (épp a finneket fogadjuk a jövõ héten), így matematikailag csak három pontunk lehet. Így csak akkor érhettük volna el a második helyet a csoportban, és játszhattunk volna pótselejtezõt, ha a svédek legfeljebb döntetlent játszanak a finnek és a hollandok ellen.

Az összesített mérleg is a svédeknek kedvezett a finnek ellen, az eddigi 84 találkozóból 64-et megnyertek. 11 döntetlen mellett a finnek csak kilencszer tudtak gyõzni, legutóbb 2001-ben sikerült ez nekik, idegenben nyertek 1-0-ra.

A csoport állása:
1. Hollandia 8 8 – – 34- 5 24 pont – már Eb-résztvevõ
2. Svédország 9 7 – 2 28- 9 21
3. MAGYARORSZÁG 9 6 – 3 22-14 18
4. Finnország 9 3 – 6 16-16 9
5. Moldova 8 2 – 6 8-15 6
6. San Marino 9 – – 9 0-49 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik