A Dardanne-fivérek Srác a biciklivel című filmje szeptember 22-én érkezik, a rendező testvérpár a szokásos hangütésben és stílusban mondja el történetét valahonnan a proletár vidékekről. A főhős egy fiú, aki apját keresi, majd miután megtalálja, lelkesedésére és ragaszkodására nem kapja meg a viszonzást. A film erénye, hogy a maga távolságtartó módján pontosan érezteti, mekkora fájdalom is ez a gyereknek, ám az is egyértelmű, az apa nem gonoszságból vagy szimpla önzésből olyan, amilyen, inkább gyengeségből és kényszerből – ami persze egyáltalán nem változtat a felelőssége mértékén. Ki ne került volna már ilyen helyzetbe, amikor gyengének és kevésnek érezte magát az apai szerephez, és legszívesebben elfutott volna (avagy el is futott, áttételesen vagy konkrétan, átmenetileg vagy örökre). De minden kétségünk mellett érdemes egy dologra gondolni: a gyereknek nincs választása, őneki adottság a hozzánk való ragaszkodás, hát így fontolgassunk minden menekülést és kilépést.
Augusztus 18-tól a nyár eddigi legjobb filmjét nézhetjük meg, a Blue Valentine egy házasság megromlásáról szól, az okokat elég pontosan érezni, bár szerencsére nyíltan semmi nincs kimondva – köszönhető mindenz a jó forgatókönyvnek és ak ét csodálatos színésznek, Ryan Goslingnak és Michelle Williamsnek. z lesz az a film, amit valószínűleg máshogy néz egy apa és egy anya, máshova teszi a felelősségek hangsúlyát, de azt hiszem sok apa lesz nagyon hálás ennek a filmnek. Ugyanis van benne egy gondolat, ami elég tipikus férfi-női különbség manapság. Az anyát zavarja az apa tétlensége, hogy “nem fogja vinni semmire”, nincsenek ambíciói, míg az apa egyszerűen csak tökéletesen érzi magát apaként, munkája van, ennyi. Az apaságot önmagáért kedvelő férfi bizony probléma lehet, míg a karrierjét a családja elé helyező apa sokak példa- és vágyképe – biztos, hogy jól van ez így? Jó alkalom az ezen való töprengésre (no meg a tökéletes katarzisra) a film.
Az Angéle és Tony francia művészfilm, de ennek ellenére semmi mesterkéltség és modorosság nincs benne, egyszerű történet ez egyszerűen elmondva, inkább az anya szemszögéből, aki el kényszerült hagyni gyerekét. Az élet esetlegessége remekül érvényesül a filmben, ahogy a sorsok nem kemény kézzel formálódnak és alakulnak, hanem csak némileg tudatosan irányulnak. Ez a film türelemre és nyitottságra készteti a nézőjét, az apát is, aki kissé tetszelegve szerepében könnyen ítélkezik és sajátítja ki az szülői érzelmeket. És arról az idegenségről is jól beszél ez a film, ami az emberek között pár időszakot kivéve mindig megvan, két perc és 36 év ismeretség után is, amit mindig le kell győzni, át kell hidalni, és ami oly értékessé tesz pár pillanatot, no meg a találkozásokat. A filmet szeptember 29-től vetítik a mozik.
Apák, kollégák, nyomás a moziba!
