Élet-Stílus

Alzheimer-gyanús, aki sokat esik?

Ha valaki rendszeresen esik-kel, nem biztos, hogy csak annak a jele, hogy ügyetlen.

Sőt! A Washington Egyetem orvosai szerint ugyanis a sok esés az Alzheimer-kór egyik legkorábbi előjelzője lehet. Ahhoz, hogy állításukat bizonyítsák, 8 hónapon keresztül figyeltek meg önkénteseket, olyanokat, akik szenvednek ebben a betegségben, és teljesen egészségeseket is.

A résztvevőknek a rendszeres orvosi vizsgálatok mellett (PET-scan, vérvizsgálat) naplót kellett vezetniük arról, hogy hányszor estek el. A kutatók azt találták, hogy kétszer akkor a valószínűsége az esésnek akkor, ha valakinek a vérében magas a PiB-szint, ami egyébként az Alzheimer-kór kialakulására utal.

Az eredmény azért fontos, mert – a tüneteket felismerve – az emberek idejekorán orvoshoz fordulhatnak, és hamarabb megkaphatják a szükséges kezelést. Az Alzheimer-kór kapcsán a közelmúltban készült egy másik felmérés is, melyből kiderült, hogy a rák után az emlékezet teljes elvesztésével járó betegségtől tartunk a legjobban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik