Tudomány

Alzheimer diagnózis egy csepp vérből

Új eljárást dolgoztak ki az Alzheimer-kór megállapítására. Az immunrendszer bizonyos sejtjeit keresik a páciensek vérmintáiban.

A Cell című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmány szerint hat Alzheimer-kórban szenvedő ember véréből pontosan mutatta ki a teszt a betegséget.

A floridai Scripps Research Institute kutatói Thomas Kodadek vezetésével olyan technikát fejlesztettek ki, amellyel meghatározott antitesteket, az immunrendszer fehérjéit keresik a vérben.

Ugyanez a megközelítés a szakemberek szerint alkalmas lehet más betegségek, például a rák kimutatására is.

Az Alzheimer-kór szűrésére a kutatók szintetikus molekulákat, úgynevezett peptoidokat hoztak létre, melyek az antigéneket helyettesítették a technológiában. A kipróbált peptoidok közül három erőteljes reakciót adott mind a hat Alzheimer-kóros páciens vérmintájára, ám nem mutatta a reakciót egészséges emberek vérénél.

A kutatók kétszáz idősebb, demenciában nem szenvedő ember vérmintáját is megvizsgálták az újonnan kidolgozott teszt segítségével. A minták nyolc százalékánál találták emelkedettnek azoknak az antitesteknek a szintjét, amelyeket az Alzheimer-kóros páciensek vérében azonosítottak. Ez azt jelenti, hogy a módszer egykor a betegség korai előrejelzésére is alkalmas lehet.

ALZHEIMER-KÓR

Az Alzheimer-kórt először Alois Alzheimer német ideggyógyász írta le 1907-ben. A betegségben az egészséges agyszövet degenerálódik, elsorvad. ez pedig szellemi leépüléssel jár. Jelenleg az intenzív kutatás ellenére a kór kezelésére nem áll rendelkezésünkre hatékony terápia, csak olyan kezelések, amelyek segítségével az életminőség javítható egyes Alzheimer-kóros betegeknél.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az Alzheimer-kór és tünetei (Weborvos)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik