Élet-Stílus

FabLab: csak a kezedet ne vágd le!

A fenti jelmondat az egyik legfontosabb szabály abban a kis technológiai alkotóműhelyben, ahol bárki az utcáról beesve formába öntheti zseniális ötleteit. Megnyílt Budapesten is a FabLab. Videóval!

Aki próbálkozott tiniként, hogy kiszuperált villanygitárjához például hangmodulátort építsen a Rádiótechnika folyóiratból az tudja milyen technológiai kihívás a legegyszerűbb kütyü elkészítése is.

Az ötlet és a megvalósítás közt szinte áthidalhatatlan akadályt jelent először az eszközpark – ami egy 20 éves forrasztó-pákát és néhány tranzisztort jelent – „bősége”. Ha mellé tesszük a szaktudás teljes hiányát is, ami a tranzisztorok azonnali elfüstölésével jár, gyorsan végére is jutottunk fejlesztői elhivatottságunknak.

De mostantól van egy hely, ahol éppen a lelkes rádió, robot, és bármilyen alkotó amatőröket várják. (Megjegyezve; mára a fenti helyzetkép úgy módosult, hogy felnőtt egy generáció, aki a digitális térben szinte bármit képes létrehozni, de elfelejtett fúrni-faragni.) Nekik szól a FabLab, teljes nevén Fabrication Laboratory.

A kis hazai labor rokona annak az űber “geek” Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemi labornak, ahonnan ez az egész indult, és köti mára kalákába a világ tizenhat pontján található technológiai garázsokat.

A magyar FabLab a hálózat 45. tagja – és csak azért nem a 42. – mert csúsztunk a megnyitóval egy kicsit. De itt is ugyan úgy van 3D nyomtató, vágógépek, és CNC maró gép is. És, hogy nálunk, Amerikával szemben, miért nem az egyetemek nyitottak ilyet? Nehéz úgy használni egy gépet, hogy előtte házidolgozatot kell írni: Miért akarom a lézervágót bekapcsolni címmel – hangzik a válasz névtelenül.

Van persze a FabLabban is házirend: Tarts rendet!, Ne vágd le, a kezedet! és Fegyvert nem gyártunk! A komolyabb eszközökhöz, oktatás és foglaltsági tábla dukál, hogy a fentieknek érvényt is lehessen szerezni. A FabLabnak még saját Skype-ja is van az egyszerűbb kapcsolattartás véget, így a műhelyekben lévők azonnal tudnak kérdezni egymástól. Ennek jelentőség nem csak a projekt létrehozása során van, hanem a találmány tovább élését is segítheti.

Magyar techangyalok: Lakatos Dávid, Fiáth Heni, Pap Dávid, Juhász Márton András, Sik Eduárd, Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Képgaléria – Magyar techangyalok: Lakatos Dávid, Fiáth Heni, Pap Dávid, Juhász Márton András, Sik Eduárd, Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Ez vezet a labor másik nagy előnyéhez a kollaborációhoz. A létrehozott tudást meg kell osztani a FabLab hálózaton belül, de ezzel nem mondunk le a találmányi jogainkról. Amit valahol már kiokoskodtak, ne keljen mindenkinek végigszenvednie.

A magyarországi FabLab, Budapesten a VII. kerületben, a Holló utca 12-ben nyílt meg, csütörtökön. A tagsághoz díjat kell fizetni, amely magánszemélyeknek 6000 forint hetente. A nyitva tartás az igények szerint alakul, de a hétvégi barkácsolókkal számolnak – ígérik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik