Régóta hangoztatott probléma az elidegenedés. Minél individuálisabb szemléletű egy társadalom, annál nehezebbé válik a megfelelő társ megtalálása. S mivel manapság megfogyatkoztak a tipikus helyek és szabályok a társkeresésre, sokaknak tűnik észszerű megoldásnak az internetes párkeresés, hogy megtalálják a nagy Ő-t.
Azonban érdemes tudni, hogy minden előzetes elgondolás ellenére az internet zavaros vizén halászóknak sem nagyobb az esélye, mintha lemennének egy bárba a tűzpiros ruhájukban, vagy épp odalépnének a pultnál ülő csinos nőhöz, és feltennék a legbanálisabb kérdést: meghívhatom egy italra?
Az internetes párkeresőknek tetszik vagy sem, de van egy cipőbolt – férfi olvasóimnak inkább: húspiac – jellege. Rengeteg oldalon keresztül sorakoznak a (jó esetben) jobbnál-jobb jelöltek. Ez a kínálati oldal. Azonban ne dőljünk be ennek! A cipőbolt analógiával élve, számolnunk kell azzal, hogy a csodaszép, ráadásul akciós álomcipőnk, amint megpróbáljuk leemelni a polcról, közbevág: „Te inkább gumicsizmát keress magadnak!” Hiába a széles kínálat, tisztában kell lennünk önmagunk „piaci értékével” is. Aki következetesen az „annyi jó jelölt van itt, egy közülük biztos engem akar” elvet követi, valószínűleg csak a kudarcait fogja gyűjtögetni levelesládikóiban.
Az internetes párkeresőknek hamar emelkedik meg az ingerküszöbe. Egy frissen regisztrált nő az első héten jó eséllyel napi 5-10 levelet kap. (majd egy hónap múlva 2 hetente, ha egyet…). Másfél nap múltán jó eséllyel már ki sem bontja a meglehetősen változatos minőségű leveleket, és egy átlagos adatlapon eltöltött ideje 3 másodpercre zuhan. Ha nincs semmi az adatlapon, ami áttörné a hamar kialakuló közönyt, esély sincs a folytatásra. Egy „Zöldborsófőzelék” tárgyú levél néha hatásosabb tud lenni a maga szokatlanságával, mint az azon a héten már 21-szer megkapott „Szia”. És nehéz dönteni, ha új és új „esélyesek” jelentkeznek folyton. Ne a „lehető legjobbat” keressük (az átlagos emberi fantázia mindig ügyesebb, mint a valóság, így mindig el tudunk képzelni jobbat a tényleges vannál…), hanem „a már éppen elég jót”!
Azonban a férfi oldalnak sem könnyebb a helyzete. Ők nem kapnak – hanem írhatnak napi 5-10 levelet, aminek a többségére egy „köszönöm a megkeresést, de sajnos nem Téged kereslek!” crt+c – ctr+v válasz sem érkezik. Így a kezdeti lelkesedés, egyénre szabott levelek hamar lúgozódnak ki sablonná, ahol csak a „Szia …!” rész hiátusát kell kitölteni. Azonban a sablonlevél könnyen kiszúrható, és nem túl motiváló az ismerkedésre.
És ne feledjük, „messziről jött ember azt mond, amit akar”. És itt nem pusztán a google-fordító magyarságával megfogalmazott, erősen átverés jellegű üzenetekre kell gondolni. És még csak nem is a 10 évvel és 10 kilóval ezelőtti, vagy az egy fotó erejéig a haver autója előtt pózolós képekre. Az internet arctalansága a biztonság érzetét nyújthatja. A hosszú hónapok óta forró levelezések és telefonálások után a személyes találkozó újabb kihívás lehet, amitől sokan megrettennek, és „felszívódnak”, ezzel is újabb csalódást hagyva maguk mögött.
És bár akadnak szerencsés kivételek, akiknek már Cupido is interneten küldi a nyilait, ennek ellenére kudarcélményeket is bőven tartogat az virtuális párkeresés. A kudarcok pedig zárkózottabbá tesznek bennünket. Azonban ahhoz, hogy társa leljünk, elengedhetetlen a nyitottság a másikra. Így ha már elegünk van az internetes próbálkozásokból, akkor menjünk le a közeli bárba, abban a tűzpiros ruhában, vagy lépjünk oda a pultnál ülő magányos hölgyhöz és tegyük fel a legbanálisabb kérdést… hátha…
Tamás Gergely
filoterapeuta
AJÁNLOTT LINKEK:
Tudjon meg még többet a szerzőről és a filoterápiáról (filoterapia.hu)
