Élet-Stílus

Nyert a Honvéd a Real Madrid ellen

admin
admin

2011. 04. 25. 19:41

A Budapest Honvéd büntetőpárbaj után legyőzte a Real Madridot a hétfői döntőben, ezzel megvédte címét a 17 éven aluli csapatok számára kiírt Puskás-Suzuki Kupa labdarúgó utánpótlástornán.

A Székesfehérváron rendezett fináléban a spanyol csapat gyorsan vezetést szerzett, a Honvédnak azonban sikerült egyenlítenie, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben a madridiak játszottak mezőnyfölényben, még azt követően is, hogy emberhátrányba kerültek.

A hajrára aztán Kassai Viktor újabb Real-futballistának mutatta fel a piros lapot, a Honvéd pedig ezt követően egyértelműen fölényben játszott, gólt azonban nem tudott szerezni. A kupagyőztesről így a büntetők döntöttek, s mivel a magyar csapat tagjai nem hibáztak, ellentétben riválisukkal megvédték címüket.

A bronzérmet a görög Panathinaikosz szerezte meg, miután kétgólos hátrányból fordítva legyőzte a házigazda Videoton Puskás Akadémia együttesét.

A Puskás-Suzuki Kupa utánpótlástorna eredményei

Az 1. helyért:
Budapest Honvéd-Real Madrid (spanyol) 1-1 (1-1) – büntetőkkel: 5-3

A 3. helyért:
Panathinaikosz (görög)-Videoton Puskás Akadémia 3-2 (2-2)

Az 5. helyért:
Ferencváros-Hagi Academia (román) 1-1 (0-1) – büntetőkkel: 4-2

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.