“Három hosszú év után végre valami történést észlelünk” – hangsúlyozta közleményében Richard Fisher, az Amerikai Űrkutatási Hivatal napfizikai részlegének vezetője.
A napfoltokat, amelyek a környezetüknél néhány száz fokkal hidegebbek, sötétebb területként észleli az emberi szem központi csillagunk fotoszférájában (a felszínének 400 kilométeres rétegében).
Három évvel ezelőtt, 2008-ban a Nap az elmúlt majd száz év legpasszívabb állapotába süllyedt. Szinte az összes napfolt eltűnt, a napviharok alábbhagytak és központi csillagunk “hátborzongatóan” nyugodttá vált – olvasható a Space.com csillagászati hírportálon.
A csendesebb időszakok teljesen normálisak Napunk életében, amelynek aktivitása 11,2 éves periódusokat mutat – ennyi idő telik el két napfoltminimum között. A legutóbbi napfoltminimum a szokásosnál tovább tartott, s némely kutató azt is felvetette, hogy vége szakad-e ennek valamikor.
A Nap ébredezése azonban meglehetősen lassú. “Olyan, mintha lassú tűzön szeretnénk egy fazéknyi vizet felforralni” – jegyezte meg Ron Turner űridőjárás-elemző. Mint a szakértő rámutat, a XVIII. század közepe óta, amióta az asztronómusok megfigyelik a napfolttevékenységet, mindössze négy olyan alkalom volt, amikor a Nap lassabban ébredezett volna – az első 1755-ben, majd három a XIX. század elején, az úgynevezett Dalton-napfoltminimum alatt. A tudósok becslése szerint a Nap aktivitása 2013-ban éri el maximumát.
