Élet-Stílus

Egervári: zártabb alapállásban játszunk

admin
admin

2011. 03. 29. 07:30

Nagyobb hangsúlyt fektet a védekezésre, ezért zártabb alapállásban lép majd pályára a magyar labdarúgó-válogatott kedden, a hollandok elleni amszterdami Eb-selejtezőn. Olvasóink szerint ez sem segít, nagy kudarc várható az ArenAban.

Egervári Sándor szövetségi kapitány a hétfő esti egyórás edzés előtti sajtótájékoztatóján azt mondta, rendkívül csalódott, hogy a csapat a múlt pénteken, Budapesten elszenvedett 4-0-s vereség alkalmával nem tudta megismételni az ősszel mutatott jó teljesítményét.
“Javulnunk kell a labdaszerzés területén, ugyanakkor nem lesz teljesen defenzív a játékunk, nem mondunk le a gólszerzés lehetőségéről sem” – fogalmazott Egervári. „A hatékonyabb szereplés érdekében három poszton tervezek változtatást a középpályán.”

A hétfő esti edzésen a nemzeti csapat tagjai – a laza átmozgató gyakorlatok mellett – a szűk területen való egymás elleni játékot gyakorolták.

Dzsudzsák és Juhász is játszhat
Kisebb sérülését követően Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland is felépült, így mindketten ott lehetnek a találkozón. A vasárnap még gyomorbántalmakra panaszkodó Czvitkovics Péter is teljesen rendbe jött. Egervári Sándor együttese hétfő délután landolt Amszterdamban, majd este 19:30 órától a mérkőzés helyszínén, az Amsterdam ArenAban edzett.

Telt ház várja a csapatokat
Telt ház, közel 53 ezer ember várja majd a csapatokat az Amsterdam ArenA-ban. A találkozóra a helyszínen már nem lehet jegyet vásárolni. Pénteken Hollandia 4-0-ás győzelmet aratott a Puskás Ferenc Stadionban, ezzel hat pontra növelte előnyét a csoportban mögötte második magyar együttessel szemben.

Nagy verésre számítanak az olvasók
Az FN.hu szavazásán a voksolók nagy többsége, 78,72 százaléka gondolja úgy, hogy nagyarányú vereséget szenved majd a válogatott. Az olvasók 11.11 százaléka azon a véleményen van, hogy a csapat kikap, de javít a renoméján, míg 3.62 százalék szerint nem lesz győztese a mérkőzésnek. Az optimisták (6.54%) szerint a győzelem sem kizárt.

Eb-selejtező, E-csoport:
Hollandia-Magyarország, 20.30
Amszterdam, ArenA. Vezeti: Moen (norvég)
A magyar válogatott várható kezdőcsapata:
Király – Lázár, Vanczák, Juhász, Laczkó – Varga, Dzsudzsák, Koman, Gera, Vadócz – Rudolf

Három meccs, 17 kapott gól
A pénteki négygólos vereséget követően a labdarúgó-válogatott az Amsterdam Arenában 20:30-kor kezdődő Eb-selejtezőn ismét megpróbálja megszakítani a vb-ezüstérmes hollandok elleni kudarcszériáját, amely lassan 27 éve és 6 mérkőzés óta tart. Az eddigi 14 összecsapáson a hollandok hét, a magyarok öt sikert könyvelhettek el a két döntetlen mellett. A legutóbbi hat találkozón a hollandok diadalmaskodtak, az utolsó magyar győzelem 1984 októberében volt.
A csapatok legutóbbi három összecsapásán fölényes holland győzelem született: 1994-ben, Eindhovenben 7-1-re, tavaly nyáron Amszterdamban 6-1-re nyert az Oranje, míg múlt pénteken 4-0-ra Budapesten.

A két válogatott eddigi mérkőzései:
1930.06.08., Budapest: Magyarország-Hollandia 6-2 (3-0)
Magyar gólszerzők: Avar (3), Turay (2), Toldi

1933.03.05., Amszterdam: Hollandia-Magyarország 1-2 (1-1)
Magyar gólszerzők: Bihámy, Teleki

1939.02.26., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 3-2 (1-1)
Magyar gólszerzők: Zsengellér, Gyetvai

1961.04.30., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 0-3 (0-3) – vb-selejtező
Magyar gólszerzők: Sándor, Fenyvesi, Tichy

1961.10.22., Budapest: Magyarország-Hollandia 3-3 (2-2) – vb-selejtező
Magyar gólszerzők: Monostori, Göröcs, Tichy

1966.09.07., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 2-2 (1-0) – Eb-selejtező
Magyar gólszerzők: Molnár, Mészöly

1967.05.10., Budapest: Magyarország-Hollandia 2-1 (2-0) – Eb-selejtező
Magyar gólszerzők: Mészöly, Farkas

1984.10.17., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 1-2 (1-1) – vb-selejtező
Magyar gólszerzők: Détári, Esterházy

1985.05.14., Budapest: Magyarország-Hollandia 0-1 (0-0) – vb-selejtező

1986.10.15., Budapest: Magyarország-Hollandia 0-1 (0-0) – Eb-selejtező

1987.04.29., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 2-0 (2-0) – Eb-selejtező

1994.06.01., Eindhoven: Hollandia-Magyarország 7-1 (3-1)
Magyar gólszerző: Illés

2010.06.05., Amszterdam: Hollandia-Magyarország 6-1 (1-1)
Magyar gólszerző: Dzsudzsák

2011.03.25., Budapest: Magyarország-Hollandia 0-4 (0-2)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.