Élet-Stílus

FTC Zrt.: lejárt a határidő, nincs tájékoztatás

Sem a Kevin McCabe és Berki Krisztián között létrejött szándéknyilatkozatban foglalt, vasárnap lejárt határidőről, sem a hazai sajtóban megjelent állításokról nem tudott felvilágosítást adni kedden a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt.

Féderer Andrea kommunikációs igazgató azt mondta az MTI-nek, hogy a vezetők közül hétfőn senki sem tartózkodott az Üllői úti székházban, ezért nem adtak ki hivatalos közleményt.

“Én is úgy tudom, hogy a szándéknyilatkozatban foglalt határidő vasárnap járt le, de ennél többet nem tudok mondani, nem is tehetem, mert nincs rá felhatalmazásom” – fogalmazott Féderer.
A zrt. keddre ígért hivatalos tájékoztatást a sajtóban az utóbbi napokban megjelent állításokkal kapcsolatban, ám a közlemény 18 óráig nem érkezett meg az MTI-hez.

A Blikk szombati információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt.-nél éveken át “kétféle könyvelést” vezettek, ez által pedig havonta legalább 1,4 millió forint tűnt el a kasszából. A napilap szombati számában arról számolt be, hogy a birtokába jutott dokumentumok alapján Kevin McCabe, a klub angol tulajdonosa havonta négymillió forintot folyósított az utánpótláscsapatoknál dolgozók bérére, ugyanakkor az érintettek ebből csupán alig 2,6 millió forintot kaptak meg. A Blikk szerint többen is ingyen, csak a klub iránti szeretetből dolgoztak a zöld-fehéreknél, ugyanakkor papíron ők is kaptak fizetést, sőt, olyanokat is “fizettek”, akik már jó ideje nem álltak a klub alkalmazásában.

McCabe január 31-én jelentette be, elérkezettnek látja az időt arra, hogy a futballklub vezetését másra bízza. Február 24-én hozták nyilvánosságra, hogy az üzletember szándéknyilatkozatot írt alá Berki Krisztiánnal, a klub korábbi vezérigazgatójával. Ennek értelmében márciusi közgyűlésig marad papíron a futballcsapat a brit üzletemberé, s azt követően lépne életben a megállapodás, s a Berki által irányított BK Management Grouphoz kerülne a zrt. Berkit február végén egy magát megnevezni nem kívánó személy feljelentette, azért, hogy kiderüljön, el tud-e számolni közel 25 millió forinttal.

Az FTC már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy szeretné visszaszerezni a labdarúgóklubot, valamint a hozzá tartozó ingatlanokat is. Kubatov Gábor, az FTC elnöke a legutóbbi elnökségi ülést követően hivatalos szándéknyilatkozatot küldött Kevin McCabe-nek erről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik