Élet-Stílus

Türelmi zóna lesz az interneten

Külön végződést kapnak a netes felnőtt-tartalmak, miután a doménnevekért felelős nemzetközi szervezet elfogadta a pornográf témájú honlapok megkülönböztetésére szánt .xxx tartománykód bejegyzését.

Az internetes doménneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) hároméves vita után tavaly nyáron döntött arról, hogy elfogadja az .xxx végződés regisztrálását. A testület azonban a végleges döntés előtt a kormányszintű nemzetközi tanácsadói testület véleményét is ki akarta kérni, így az internetes “türelmi zóna” létrehozásáról csak pénteken sikerült megállapodni.

Ez alapján fognak szerződést kötni az új tartományi kódot kezelő ICM Registry LLC-vel, amely az új honlapcímek árusításával jelentős bevételre számíthat.

Stuart Lawley, az ICM vezérigazgatója idén nyáron már mintegy félmillió .xxx végződésű, szexuális tartalmú oldal bejegyzésére számít, miután eddig több mint 200 ezren kérték előzetes regisztrációjukat.

10 dollár a gyerekek védelmére

Az új tartománykódot tartalmazó doménnevek kiosztásából évi több tízmillió dollár bevétellel számolnak úgy, hogy minden 60 dollárért eladott címből 10 dollárt a gyermekek internetes védelmére létrehozott International Foundation for Online Responsibility (IFFOR) elnevezésű nonprofit szervezet javára ajánlanak.

A pornográf témájú netes tartalmak külön kóddal való jelölésének ötlete először 2000-ben látott napvilágot. A támogatók szerint a .xxx kóddal könnyebb lesz a webes tartalmak témák szerinti szűrése, lehetővé téve, hogy az óvatlan netezők vagy a kiskorúak véletlenül se tévedhessenek olyan oldalakra, amelyek nem nekik valók.

A felnőtt-tartalmakra vágyók pedig sokkal nagyobb biztonságban lehetnek, mert az új kiterjesztéssel már nem fordulhat elő, hogy internetes bűnözők szexuális tartalommal csalogatva szerezzenek személyes adatokat, hitelkártyaszámokat.

Csak több pornó lesz?

Szkeptikusok szerint az új címekkel a .com végződésű pornóoldalak sem fognak eltűnni a világhálóról, és így csak tovább növelik a 370 millió, felnőtteknek szóló oldal számát.
Az új jelölés ellen tiltakozók egy csoportja szerint a .xxx jelöléssel csak “gettóba” zárják a pornóiparban dolgozókat, miközben arra kényszerítik őket, hogy a piaci árnál jóval drágábban vegyék meg az új címeket. Az iparág képviselői szerint semmi szükség az új végződésekre és többségük csak arra fogja ezeket használni, hogy a látogatókat a jól bevált régi, .com végződésű címekre irányítsák.

Becslések szerint a netes pornóiparból több mint 3 ezer dollár (576 ezer forint) bevétel származik másodpercenként, miközben a keresőmotorok toplistáját továbbra is a “sex” szó vezeti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik