Élet-Stílus

Többmilliós csalás az FTC-nél?

A Blikk információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt.-nél éveken át "kétféle könyvelést" vezettek, ez által pedig havonta legalább 1,4 millió forint tűnt el a kasszából.

A napilap szombati számában arról számolt be, hogy a birtokába jutott dokumentumok alapján Kevin McCabe, a klub angol tulajdonosa havonta négymillió forintot folyósított az utánpótláscsapatoknál dolgozók bérére, ugyanakkor az érintettek ebből csupán alig 2,6 millió forintot kaptak meg.

A Blikk szerint többen is ingyen, csak a klub iránti szeretetből dolgoztak a zöld-fehéreknél, ugyanakkor papíron ők is kaptak fizetést, sőt, olyanokat is “fizettek”, akik már jó ideje nem álltak a klub alkalmazásában.
“Szörnyű állapotok uralkodtak 2010 nyaráig a Ferencvárosnál. Rengeteg pénz tűnt el, és az utánpótlásban dolgozók bére csak a jéghegy csúcsa” – nyilatkozta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő szakember.

Kevin McCabe 2008 tavaszán vette át a klubot, egy korábbi közleménye szerint összesen 9,2 milliárd forintot költött az Üllői úti ingatlanegyüttes megvásárlására, illetve a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt. megvételére és működtetésére, miközben a szerződéskötés óta eltelt időszakban a zrt. bevételei nem érték el a 600 millió forintot.
McCabe január 31-én jelentette be, elérkezettnek látja az időt arra, hogy a futballklub vezetését másra bízza.

Február 24-én hozták nyilvánosságra, hogy az üzletember szándéknyilatkozatot írt alá Berki Krisztiánnal, a klub korábbi vezérigazgatójával. Ennek értelmében márciusi közgyűlésig marad papíron a futballcsapat a brit üzletemberé, s azt követően lépne életben a megállapodás, s a Berki által irányított BK Management Grouphoz kerülne a zrt.

Ugyanakkor szombaton a Nemzeti Sport honlapja arról számolt be, hogy könnyen elképzelhető, hogy mégsem kerül Berki Krisztiánhoz a csapat, mivel a közgyűlés – ahol új igazgatóság állt volna fel – elmaradt, a felek között létrejött szándéknyilatkozatban pedig a határidő március 20., azaz vasárnap.

A Blikk a kétféle könyvelés és az eltűnt pénzek kapcsán szerette volna megszólaltatni Berki Krisztiánt, aki 2008-tól tavaly júniusig volt már a zrt. vezérigazgatója, ám nem érte el. Berkit február végén egy magát megnevezni nem kívánó személy feljelentette, azért, hogy kiderüljön, el tud-e számolni közel 25 millió forinttal.

McCabe és Berki közötti szándéknyilatkozat ellenére, az anyaegyesület, az FTC már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy szeretné visszaszerezni a labdarúgóklubot, valamint a hozzá tartozó ingatlanokat is. Kubatov Gábor, az FTC elnöke a múlt szerdai elnökségi ülést követően hivatalos szándéknyilatkozatot küldött Kevin McCabe-nek erről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik