Élet-Stílus

Gémesi György ismét MOB-alelnök

admin
admin

2011. 03. 19. 11:57

Gémesi Györgyöt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén.

A Nemzeti Sportszövetség elnöke egyetlen jelölt volt a posztra, amely Borkai Zsolt elnökké választásával üresedett meg. A szavazáson 113-an igennel, 3-an nemmel voksoltak, míg egy szavazat érvénytelen volt. Gémesi korábban nyolc évig, 2000 és 2008 között már tevékenykedett MOB-alelnökként. Gödöllő polgármestere mellett Gyárfás Tamás, Gyulay Zsolt és Szabó Tamás még a MOB alelnöke.

A közgyűlés Borkai Zsolt elnöki beszámolójával kezdődött. A MOB elnöke ismertetve a legutóbbi időszakban történt legfontosabb változásokat, azzal zárta beszédét, hogy a MOB hatásköre és feladatköre nagymértékben kibővült, de célja továbbra is, hogy “tiszta, átlátható viszonyok mellett a sport támogatását maradéktalanul el tudja látni.”

Ez követően elismerések átadására került sor. A Nők a sportban bizottság Életműdíját a 97 éves Tőrös Olga, az 1936-os berlini olimpián bronzérmes tornászcsapat tagja kapta. Az Éves teljesítményért elnevezésű díjat Barta Nóra Eb-harmadik műugró, a különdíjat a tavaly a versenyzéstől végleg visszavonult Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, a Junior-díjat pedig Kapás Boglárka, az ifjúsági olimpián győztes úszó vehette át.

MOB Érdemérmet kapott Babati Lajos, a MOB szervezési és marketingigazgatója. MOB-díjban részesült: Bartók Miklós, a Magyar Telekom kommunikációs és rendezvénymenedzsere, Győr Béla, a MOB hagyományőrző albizottságának vezetője, Kiss Mihály, a Grosics Gyula Sportiskola igazgatója, Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója és Rátonyi Gábor, a zuglói önkormányzat sportbizottságának elnöke.

A közgyűlés alapszabály-módosítással és gazdasági beszámolókkal folytatódott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.