Élet-Stílus

A Real játékosai Madridba várják Raúlt

A Lyon elleni nyolcaddöntőt megnyerő madridi klub több futballistája is azt szeretné, ha a Real a legjobb nyolc között a Schalkét kapná.

Az Olympique elleni madridi találkozón két gólpasszt adó Mesut Özil (képünk) a találkozó után hangsúlyozta, hogy több okból is a gelsenkirchenieket szeretné. A támadó középpályás a Schalke csapatánál nevelkedett, így számára egyben hazatérés lenne a németországi találkozó.

„Túljutottunk egy fázison, egyre több kérdés adódik” – fogalmazott Özil. „Tulajdonképpen mindegy, hogy kit kapunk, de ha már választani lehetne, egykori klubomra esne a voksom – az emlékek és a remek Raúl miatt is.”

Az irányító mellett Iker Casillas és Esteban Granero is amellett érvelt, hogy jó lenne, ha Raúl „visszatérne”.
„Hosszas böjtöt szakítottunk meg azzal, hogy bejutottunk a legjobb nyolc közé. Azok, akik hozzám hasonlóan régebb óta játszanak Madridban, már nyomasztónak érezték a rendszeres korai búcsút, holott a Real mint csapat azért a legjobb nyolc közé tartozik Európában” – vont mérleget a madridi kapus. „Nyilván mindenki szeretné, ha Raúl ismét fellépne a Bernabéuban, én is, de jobb lenne, ha a döntőben találkoznánk.”

„Nyertünk a Lyon ellen, de távolról sem volt ez olyan könnyű, mint amilyennek tűnt. Jól játszottunk, de nem hibák nélkül. A következő körben szívesen látnánk vendégül Raúlt, viszont akkor sem esünk kétségbe, ha más csapat ellen készülünk” – toldotta meg Granero. “Voltaképpen mindegy, ki jut nekünk, megpróbálunk győzni a negyeddöntőben is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik