Élet-Stílus

Fontos győzelmet aratott a Haladás

A Haladás értékes győzelmet aratott a vendég Pápal ellen. A Honvéd 2-2-es döntetlent játszott a címvédő Debrecen vendégeként, a tabellán utolsó Szolnok hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kecskemétet.

Hiába birtokolta többet a labdát a hazai csapat, mégis a Honvéd szerezte meg a vezetést. Félóra elteltével a debreceni nézők többször hangot adtak nemtetszésüknek kedvenceik játékával kapcsolatban, akik azonban még a szünet előtt egyenlítettek Czvitkovics mesteri szabadrúgásával.

A szünetben becserélt Salami fejesgólja után Hajdú bombázott a bajnoki címvédő kapujába. Ezt követően a DVSC mindent megtett a győzelemért, de nem koronázta siker Kabáték próbálkozásait. Az egykori hajdúsági sikeredző, Supka Attila és tanítványai megérdemelten raboltak pontot a hazai pályán ezúttal sokat hibázó Debrecentől.

Fontos győzelmet aratott a Haladás
A 19. fordulót a 14. helyről kezdő Haladás értékes győzelmet aratott a vendég Pápal ellen. A Haladás már a kezdő sípszót követően nagy nyomást gyakorolt a pápaiakra, akik kizárólag a védekezéssel foglalkoztak, a támadásokra nem helyeztek hangsúlyt. A hazaiaknak több elhibázott ziccert követően a félidő hajrájában sikerült megszerezniük a vezetést Kenesei szabadrúgása révén, így megérdemelten vonulhattak előnnyel a szünetre.

Fordulás után egy bátrabb Pápa lépett pályára, ami jót tett a meccsnek, helyzetei azonban mégis inkább csak a hazaiaknak akadtak. A vendégek pontrúgásaikkal okoztak némi veszélyt, ám gólt nem tudtak szerezni, így hazai siker született.

Simán kikapott Kaposváron a Siófok
A Kaposvár hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a tabellán utolsó előtti Siófok felett. A somogyi rangadó első perceiben több óriási lehetőséget is kihagyott a siófoki együttes, a 23. percben aztán a hazaiak szereztek vezetést és még a szünet előtt növelni tudták előnyüket. A vendégek a 38. percben emberhátrányba kerültek, miután Katonát Peric megütéséért kiállította a játékvezető. A második félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét kapu előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek. A találkozó hajrájában a Rákóczi bebiztosította győzelmét és ezzel megszerezte első tavaszi pontjait.

Hazai pályán győzött Szolnok
A tabellán utolsó Szolnok hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kecskemétet. A két szomszédvár összecsapásán az első félidőben meglepte esélyesebb vendégét a sereghajtó és remek játékkal, nem egészen félóra alatt kétgólos előnyre tett szert. Az elmúlt hetekben jó formában futballozó Kecskemét nem találta a hazaiak szervezett játékának ellenszerét, s egyetlen valamire való helyzetet sem tudott kidolgozni. Még büntetőből sem tudtak a lila-fehérek a kapuba találni, Vujovic tizenegyesét Melnicenko hárította.

A szünet után a kettős cserének köszönhetően kapujához szorította vendéglátóját a KTE, és Tököli szépítő találatát követően a levegőben lógott az egyenlítő találat. A hazaiak kontrákkal próbálkoztak, de már kevesebb veszélyt jelentettek a vendégekre. A Szolnok az első félidőben kiharcolt kétgólos előnyéből végül egyet megőrzött, így otthon tartotta a három pontot.

Otthon nyert a Zalaegerszeg
A Zalaegerszeg 1-0-ra legyőzte a vendég Paksot. Egy-egy helyzettel indult a mérkőzés, majd rövid ideig a vendégek játszottak fölényben. A hazaiak később átvették a játék irányítását, de hosszú ideig helyzetet sem sikerült kialakítaniuk, miközben a paksiak kontrák révén két kapufát is rúgtak. A félidő hajrájában a ZTE egy szép egyéni megmozdulás révén megszerezte a vezetést. A folytatást lendületesen kezdte a ZTE, ám a hazaiak támadókedve gyorsan megtört, ezért a Paks került fölénybe, de helyzetet nem nagyon tudott kialakítani a jól védekező hazaiak kapuja előtt, így már nem változott az eredmény.

Monicomp Liga, 19. forduló:
Haladás-Pápa 1-0 (1-0)
Szombathely, 5000 néző. Vezette: Vad II
Gól: Kenesei (40.)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Nagy I G., Simon Á., Irhás (Rajos, 80.), Sipos (Nagy II G., 74.) – Kenesei, Oross (Fodrek, 55.)
Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Dlusztus, Farkas A. (Zulevs, 80.), Németh M. – Takács P. (Quintero, 57.), Gyömbér, Bárányos, Tóth N. – Rebryk (Bali, 46.), Maric

Kaposvár-Siófok 3-0 (2-0)
Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Németh Á.
Gól: Peric (23.), Oláh (36., 11-esből), Balázs B. (85.)
Kiállítva: Katona (38.)
Kaposvár: Kovács Z. – Okuka, Bank, Zsók, Gujics (Farkas Z., 89.) – Pedro, Hegedűs – Pavlovics, Oláh, Balázs B. (Korhut, 87.) – Peric (Kulcsár K., 70.)
Siófok: Molnár P. – Mogyorósi, Graszl K., Katona, Novák – Délczeg (Pécseli, 79.), Kecskés (Horváth A., 85.), Tusori, Lukács (Melczer, 46.) – Homma, Csermelyi

DVSC-Honvéd 2-2
(1-1)
Debrecen, 5000 néző. Vezette: Andó-Szabó
Gól: Czvitkovics (45+1.), Salami (47.), illetve Debreceni (21.), Hajdú (62.)
DVSC: Novakovic – Bernáth, Simac, Mijadinoszki, Fodor – Szakály P. (Dombi, 76.), Ramos (Salami, 46.), Czvitkovics, Varga J. – Kabát, Yannick (Farkas II B., 62.)
Honvéd: Kemenes – Hajdú, Botis, Debreceni, Lovric – Horváth A., Akassou (Hidi, 46.), Nagy G. (Sadjo, 79.), Ivancsics – Danilo, Zelenka (Moreira, 52.)

ZTE-Paks 1-0 (1-0)
Zalaegerszeg, 2416 néző. Vezette: Kovács
Gól: Horváth A. (39.)
ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovics, Bogunovics, Kovács G. – Szalai, Kamber, Horváth A. (Delics, 67.), Balázs – Rajcomar (Simonfalvi, 56.), Simon A. (Turkovs, 83.)
Paks: Csernyánszki – Heffler, Fiola, Szabó J., Csehi (Báló, 13.) – Böde, Magasföldi (Vayer, 68.), Sifter, Sipeki (Haraszti, 68.) – Kiss T., Bartha

Szolnok-Kecskeméti TE 2-1 (2-0)
Tiszaligeti Stadion, 2000 néző. Vezette: Szilasi
Gól: Remili (19., 26., előbbit 11-esből), illetve Tököli (58.)
Szolnok: Melnicenko – Milicsics, Máté P. Djurovics – Búrány, Némedi, Jokic (Balogh P., 78.), Vukomanovics – Remili – Fitos (Szalai B., 63.), Zsolnai (Ngalle, 69.)
Kecskemét: Ribánszki – Gyagya, Ebala, Balogh B., Mohl – Alempijevics (Bertus, 62.), Cukics – Bori (Szavics, 46.), Foxi, Vujovics (Litsingi, 46.) – Tököli

Ajánlott videó

Olvasói sztorik