Élet-Stílus

Messi döntötte el a rangadót – videó

A listavezető Barcelona Lionel Messi góljával nyert Valenciában a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának slágermérkőzésén, szerda késő este.

Az argentin játékos szezonbeli 43. gólja három pontot ért a Barcelonának a tabellán harmadik Valencia vendégeként. Az addig a helyzetek elpuskázásában „jeleskedő” Messi (az első félidőben egy akció során háromszor is betalálhatott volna, majd ziccerben fölé emelt) a 77. percben szerezte a győztes gólt: Adriano átadása után közelről lőtt a jobb alsó sarokba, Vicente Guaita csak beleérni tudott a labdába, nem tudta megakadályozni, hogy a kétszeres aranylabdás támadó 27-re növelje a bajnoki góljai számát a szezonban.

A Barcelona, amely sorozatban elért 16 bajnoki sikerrel már felállított egy rekordot a Primera División mostani kiírásában, most pedig egy újabb csúcsot döntött meg azzal, hogy megszakítás nélkül 20 bajnokin maradt veretlen idegenben. Vendégként utoljára 2010 februárjában, az Atlético Madriddal szemben nyelte le a vereség keserű piruláját.

A Barcelonában egyébként sérülés miatt Carles Puyol és Victor Valdés ezúttal sem jutott szóhoz a Mestállában, David Villa viszont derékbántalmai ellenére – nyári távozása után először – pályára lépett volt csapata otthonában, és az egykori valenciai kedvencnek akadtak is lehetőségei, ugyanakkor egyszer sem tudott túljárni Guaita kapus eszén.

„Létfontosságú győzelmet arattunk ott, ahol amúgy nagyon nehéz sikert elérni” – foglalta össze az amúgy „döntetlen szagú” találkozó lényegét Xavi, a Barcelona középpályása. A katalánok Messi góljának köszönhetően tíz pontos előnyre tettek szert az üldöző Reallal szemben, amely csütörtök késő este a Málagát fogadja Madridban.

Magyarok nélkül

A Pintér Ádám és Vadócz Krisztián sem kapott lehetőséget Real Zaragozában, illetve az Osasunában. Előbbi egygólos hátrányból fordítva nyert a vendég Athletic Bilbao ellen, és ezzel elkerült a kiesőzónából, míg utóbbi gól nélküli döntelent játszott a Deportivo La Corunával, és – éppen a Zaragoza mögött – jelenleg 16. a tabellán.

Primera División, 26. forduló:
Valencia-Barcelona 0-1 (0-0)
Gól: Messi (77.)
Valencia: Guaita – Stankevicius, Ricardo Costa, Dealbert, Jordi Alba – Tino Costa (Isco, 90.), Banega, Mathieu (Jonas, 82.) – Mata, Pablo Hernandez – Joaquin (Soldado, 46.)
Barcelona: Pinto – Dani Alves, Piqué, Busquets, Abidal – Xavi, Mascherano (Pedro, 63.), Adriano (Maxwell, 82.) – Messi, Villa, Iniesta (S. Keita, 86.)

Real Zaragoza-Athletic Bilbao 2-1 (0-1)
Gól: Jarosik (49.), Uche (56.), ill. Llorente (18.)

Getafe-Atlético Madrid 1-1 (1-0)
Gól: Manu (3.), ill. Elias (81.)

Villarreal-Hércules 1-0 (1-0)
Gól: Rossi (22.)

Osasuna-Deportivo La Coruna 0-0

Real Sociedad-Levante 1-1 (0-0)
Gól: Zurutuza (53.), ill. Del Horno (77.)

Kedden játszották:
Sevilla-Sporting Gijón 3-0
Espanyol-Real Mallorca 1-2

Csütörtök:
Almería-Racing Santander, 20:00
Real Madrid-Málaga, 22:00

Az élcsoport:
1. Barcelona 71 pont
2. Real Madrid 61/25 mérkőzés
3. Valencia 51
4. Villarreal 50
5. Espanyol 40
6. Athletic Bilbao 38

Ajánlott videó

Olvasói sztorik