Élet-Stílus

Legyőzték a szuperszámítógépet

admin
admin

2011. 03. 02. 11:33

Első alkalommal győzte le ember kvízjátékban Watsont, a mindentudónak kikiáltott amerikai szuperszámítógépet, melyet az IBM cég gyártott.

Watson február közepén mutatkozott be az Egyesült Államok legnépszerűbb, Jeopardy – nálunk Mindent vagy semmit! címen ismert – szellemi vetélkedőjén és győzött két korábbi, többszörös nyertes férfi ellen. A gép veretlenségének azonban immár vége: megverte egy kongresszusi képviselő. Rush Holt republikánus honatyáé a dicsőség, sikeréért képviselő társai kedden tapssal köszöntötték a munkahelyén.

Holt végeredményben 40 ezer 300 dollárt nyert, míg a gép csak 30 ezret a játékban, melyet azonban nem közvetített televízió, csupán egy kiállításon zajlott.

Watson beszéd révén játszik, nem billentyűzet-monitor közvetítéssel. Négy éven át kapott “fejtágítást”, azaz ennyi időn át programozták bele az információkat, egyebek közt az összes pápa uralkodásának időrendjét, az Oscar-díjas színésznők teljes listáját. A gépnek gondot okoz néha a szavak másodlagos jelentésének megértése.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.