Élet-Stílus

Drámai végjáték a kupaelődöntőben – videó

admin
admin

2011. 03. 02. 10:00

A másodosztályú csapatok csatájából az MSV Duisburg került ki győztesen, ezzel bejutott a Német Kupa május 21-én esedékes berlini döntőjébe.

A MSV Duisburg hazai pályán 2-1-re verte a hozzá hasonlóan másodosztályú Energie Cottbust, ezzel 1966, 1975 és 1998 után negyedszer döntős a Német Kupában, a trófeát ugyanakkor egyszer sem tudta elhódítani – és most sem a „zebrák” lesznek az esélyesek, ugyanis vagy a Bayern München, vagy a Schalke vár majd rájuk a fináléban.

A keddi elődöntő a 78. percig meglehetősen sima, egyoldalú volt: a jól futballozó Duisburg ugyanis kétgólos előnybe került, miután a felszabadítás szándékával az egyik cottbusi védő arcon fejelte Stefan Maierhofert a labdával, amely így a hálóban landolt, majd egy kontratámadás végén Srdjan Baljak helyezett közelről a szinte üres kapuba.

A hajrában aztán Bruno Soares, a hazaiak védője összehozott egy tizenegyest Cottbusnak, és mehetett is zuhanyozni, Nils Petersen pedig biztos lábbal értékesített büntetőjével izgalmassá tette a hajrát. A meccs java részében alárendelt vendégcsapat három esetben is közel járt az egyenlítéshez: Uwe Huenemeier próbálkozása nyomán a gólvonalról (vagy inkább azon túlról) tisztáztak a hazaiak, akiket pillanatokkal később a kapufa mentett meg a góltól, majd végül David Yelldell kapus védett nagy bravúrral.

A berlini Olimpiai Stadionba vezető úton az élvonalbeli 1. FC Kölnt és Kaiserslauternt búcsúztató, a másodosztályban jelenleg hatodik Duisburgnak akár már a döntőbe jutás is Európa Liga-szereplést érhet, ha a címvédő Bayern nyer a szerdán este a tavaly is elődöntős Schalke ellen, majd pedig BL-indulást érő helyen végez a bajnokságban.

Kiesett az Everton

Matt Mills 26. percben szerzett góljával a másodosztályban szereplő Reading 1-0-ra nyert az élvonalbeli, korábban az Chelsea-t búcsúztató Everton otthonában, és ezzel bejutott az FA-kupa negyeddöntőjébe. A Championshipben jelenleg 10. helyen álló Reading vagy Manchester Cityvel, vagy az Aston Villával találkozik a nyolc között.

Némer Kupa, elődöntő:
Duisburg (II. osztályú)-Energie Cottbus (II.) 2-1 (1-0)
Gól: Maierhofer (24.), Baljak (54.), ill. Petersen (78., 11-esből)
Kiállítva: Soares (77., Duisburg)

Szerda:
Bayern München-Schalke, 20:30

FA-kupa, nyolcaddöntő:
Everton-Reading (II.) 0-1 (0-1)
Gól: Mills (26.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.