Élet-Stílus

Hosszabbít a Barcelona hátvédje

A brazil Daniel Alves sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kész meghosszabbítani szerződését a katalánokkal. A védő minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülne.

A Barcelona brazil hátvédje, Daniel Alves megerősítette, hogy a hírekkel ellentétben – ősszel angol és olasz klubok érdeklődéséről lehetett hallani, ráadásul ezeket a futballista nem cáfolta, sőt – maradna a spanyol címvédőnél.

A dél-amerikai szerződése 2012-ben járna le a Camp Nouban, s ősszel a futballista követelései miatt megrekedtek a tárgyalások. A helyzet azóta változott, s úgy tűnik, a játékos tavasszal rábólint a barcelonaiak ajánlatára.

„Nem tudom elképzelni Alvest a Barcelona nélkül” – vallotta be a 27 éves játékos. „Ha csak rajtam múlik, a megegyezés rövid lesz, de két félről beszélünk. Megbecsültnek érzem magam az egyesületnél, így minden nap keményen dolgozok azért, hogy ezt kiérdemeljem. A vágyam az, hogy Barcelonában folytassam a pályafutásomat.”

A brazil a Real Madriddal kapcsolatos rivalizálásról is ejtett pár szót. A fővárosiak hétvégén újabb pontokat veszítettek, a játékos azonban figyelmeztetett, hogy a Barca’ sem verhetetlen.

„A Madrid kevés pontot veszít, ám mint minden csapatot, emberek alkotják, így ők is hibáznak. Jelenleg hét pont az előnyünk, de ez kevésbé pontos, hisz még rengeteg meccs van hátra. Csapatként mi pillanatnyilag jobbak vagyunk, s ha nem vétünk, elérhetjük a célkitűzéseinket.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik