Élet-Stílus

Idén is lesz Torkos Csütörtök

A felélesztett népszokás tavaly tarolt és idén is nagy számú vendégre készülnek az éttermek.

A népszerű eseményen tavaly összesen 1300 étteremben 230 ezer vendég vett részt és falatozott féláron, a szervezők idén még ennél is több vendéggel számolnak. A már hagyományokkal bíró rendezvényre – ami nem más, mint egy régi népszokás felelevenítése – idén március 10-én kerül sor. A torkos csütörtök a magyar népszokás egy kiemelt jelentőségű időszakának, a farsangnak szerves része. A tél elűzésének és a 40 napos böjt előkészítésének idején három jeles napot is tartanak, méghozzá húshagyókeddet, hamvazószerdát és a torkos csütörtököt.

A Magyar Turizmus Zrt. a torkos csütörtök szokásának felélesztésével szeretné felhívni az ország lakosságának a figyelmét a hagyományokra. Az idei akción – a tavalyihoz hasonlóan – minden jelentkező étterem részt vehet, akik vállalják, hogy március 10-én egész nap a la carte’ kínálatukból 50%-os kedvezményt biztosítanak.

Idén a vendégeknek lehetőségük van előre asztalt foglalni a NetPincér.hu szolgáltatásán keresztül. A bevezetett újdonságnak köszönhetően a torlódások is elkerülhetőek lesznek majd, hiszen a vendégek csak a szabad időpontokra tudnak asztalt foglalni. A térképes keresőn az is jól látszik, hogy mely helyekre kell előre asztalt foglalni és hova lehet érkezési sorrendben bejutni.

Nézzen videót a 2010-es Torkos Csütörtökről:

AJÁNLOTT LINKEK:

Jön a Torkos Csütörtök (nlcafe.hu)
Tudjon meg még többet a rendezvényről (menjunkenni.hu)
Kattintson ide az internetes asztalfoglaláshoz (torkoscsutortok.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik