Élet-Stílus

Ranieri lemondott

admin
admin

2011. 02. 21. 07:15

A Roma Genovában bemutatott látványos összeomlása – a fővárosiak 3-0-ról kaptak ki 3-4-re – után Claudio Ranieri nem tehetett mást, benyújtotta a lemondását.

Csapata vasárnapi 4-3-as vereségét követően néhány órával lemondott posztjáról Claudio Ranieri, a Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 59 esztendős szakvezetőt már jóval korábban menesztették volna a csapat szurkolói, s az ultrák keltette hangulat az idény során a csapatra is átragadt: ha egy együttesnél az edző és a csapatkapitány (Totti) viszonya csapnivaló, ott az eredmények rendszerint elmaradnak.

A fővárosi együttes az utóbbi hetekben nagyon gyengén teljesített, legutóbbi négy meccsét elbukta. Vasárnap ráadásul úgy szenvedett 4-3-as vereséget a Genoa otthonában, hogy az 51. percben még 3-0-ra vezetett. A meccs előtti napon a szurkolók tüntettek Ranieri lemondását követelve, ám a szakember akkor még nem volt hajlandó távozni.

A vasárnapi meccs után már igen, ahogy az olasz hírügynökségnek, az ANSAnak elárulta „…mindig a csapat érdekét tartottam szem előtt. A Genoa elleni találkozó után úgy érzem, jeleznem kell valamit. A hármas sípszó után bementem az öltözőbe, megköszöntem a játékosoknak, és bejelentettem a lemondásomat. Remélem, döntésem is a csapat javát szolgálja majd.”

A római karrierje során 32 győzelmet (57,1 százalék), 13 döntetlent (23,2 százalék) és 11 vereséget (19,7 százalék) elérő Ranieri sorsáról a Roma hétfőre ígért tájékoztatást. A vezetőség valószínűleg elfogadja a szakember lemondását, kérdés, ki veszi át a süllyedő hajó kormányát (olasz hírek szerint a klub korábbi játékosa, a 36 esztendős Vincenzo Montella lehet az ideiglenes megbízott)?

A Roma az olasz bajnokságban jelenleg csupán a nyolcadik helyen áll, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai első mérkőzésén pedig hazai pályán kapott ki 3-2-re az ukrán Sahtar Donyecktől.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.