Élet-Stílus

FTC-ügy: Détári aggódik, de bizakodó

admin
admin

2011. 02. 18. 11:59

Détári Lajos szerint szégyen, hogy a levegőben lógott a ferencvárosi futball megszűnése, de a volt világválogatott szerint van lehetőség a túlérésre.

Az már korábban napvilágot látott, hogy Kevin McCabe kihátrálna a Ferencváros mögül, több külföldi lapban is keresett új befektetőt, majd a labdarúgócsapatot működtető Zrt. csütörtöki rendkívüli közgyűlésen a 63 éves skót üzletember a gazdasági társaság végelszámolást javasolta. A jövőben ugyanis nem kívánja finanszírozza az együttest.

Döbbenetes, ugyanakkor ettől még tény: a végelszámolás a megszűnéssel lett volna egyenértékű. Kubatov Gábor, a klub elnökségének a Zrt. vezetésébe delegált tagja azonban az anyaegyesület öt százalékos tulajdonjogával élve ezt megvétózta, egyúttal felvetette, hogy a klub visszavásárolná a Zrt. részvényeit és az 6+2 hektáros területet.

A megegyezés alapfeltétele, hogy amíg zajlanak a tárgyalások, a tulajdonos továbbra is állja a csapat költségeit.

Más kérés, hogy Kevin McCabe egyébként sem szállhat ki csak úgy: április 9-én ugyanis 1,2 milliárd forintot kell juttatnia a Fradinak. 2008 tavaszán kötött szerződésben a cége vállalta, hogy 2010 nyaráig 1,2 milliárdot költ az Albert Stadionra, s mivel ezt nem tette meg, az összeg lehívható.

„Kiválóként nagyon nehéz mit mondani. Az 1,2 milliárd a Fradi túlélését jelentheti, ez kétéves költségvetésnek felel meg a futballcsapatnál, ráadásul az évi 600 millió mellé rárakodnak a szponzori pénzek és a televíziós jogdíjból származó forintok” – elemezte a helyzetet a FN.hu kérésére Détári Lajos, a Ferencváros egykori labdarúgója, aki sohasem rejti véka alá a véleményét. Most sem. Szerinte „szégyen”, hogy ismét a szakadék szélére sodorták a legnépszerűbb magyar futballcsapatot, a megoldást – állítja Détári – csak is egy új, megbízható, hosszútávon gondolkodó befektető megjelenése jelentené.

„Közben várjuk az új sporttörvényt, ami szintén segíthet, miután Budapesten a vidéki városokkal ellentétben nem lehet az önkormányzatok támogatására számítani. Ugyanakkor amint hallom, Brüsszel a törvénytervezet több részletét is elfogadta, azok kivételével, amik a támogatást érintik. Remélem, azokat is sikerül keresztülvinni, mert nagy szükség lenne arra, hogy sikeres cégek, vállalatok álljanak a sport mögé, a futball mellett egyebek mellett a vízilabdát, a hokit és kézilabdát is segítsék” – tette hozzá.

A Fradi-szurkolók nem várnak: pénteken az Üllői útra invitálják a zöld-fehér színekért aggódókat. „Kevin McCabe a mai (csütörtöki) döntésével veszélybe sodorta szeretett csapatunk további működését és bebizonyította, hogy helyi helytartójával, Szász Andrással kizárólag csak a területet akarta megkaparintani. Ezért minden Ferencváros szurkolót várunk 18 órára a stadion elé, ahol egy demonstráción mutathatjuk meg, hogy mi, szurkolók a végsőkig kitartunk szeretett csapatunk mellett” – áll az FSzSz és GM95 közleményében. A szervezők a Fradival szimpatizáló politikusok, közszereplők, régi és jelenlegi sportolók megjelenésére is számítanak a péntek este esedékes demonstráción.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.