Élet-Stílus

Munkahelyi szerelem: igen vagy nem?

A dolog ma már egyáltalán nem tabu: egyre többen épp az irodában találják meg az igazit.

A szakértők szerint ezen nincs mit csodálkozni, állítják, ez természetes folyamat, hiszen az ember idejének jó részét a munkahelyén tölti, sőt gyakran még lazítani is a kollégákkal megy. Magától értetődő, hogy azok között, akik jobban megismerik egymást, több időt töltenek együtt, olykor szerelmi viszony szövődik. Ma már a munkavállalók között sem tabu téma az irodai szerelem, a többség meg sem próbálja eltitkolni a viszonyt.

Az erre vonatkozó felmérést a CarrierBuilder nevű amerikai társkereső végezte. Kiderült, hogy az amerikaiak többsége, vagyis a dolgozók több mint fele túl van már egy olyan randin, amit a munkatársával töltött, 18%-uk pedig már kétszer is bonyolódott munkahelyi románcba. A közös munkahely ráadásul nem is feltétlenül biztos kudarc: tízből egy amerikai munkahelyi románca ugyanis házassággal végződik.

Az egy cégen belül szövődő intim szálaknak csupána munkahelyi szabályzat lehet akadálya – van, ahol a vezetőség arra kötelezné az alkalmazottakat, hogy jelentsék be, ha intim viszonyt alakítanak ki egy kollégájukkal -, ám a válaszadók nagy többsége még attól sem riadna vissza, ha a szerelmi kapcsolata miatt kirúgnák. Mint elmondták, míg másik állást mindig találhatnak, életük szerelmét nem szívesen engedik el.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudjon meg többet arról, mire érdemes figyelni a munkahelyi románcok esetében (hvg.hu)
Virágzik a munkahelyi szerelem (fn.hu)
Munkahelyi szerelem: csak óvatosan! (drinfo.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik