Élet-Stílus

Március 10-én hallgatják meg Mészárost és Poleksicet

admin
admin

2011. 02. 09. 15:31

A lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) március 10-én hallgatja meg az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballistát, Mészáros Norbertet és Vukasin Poleksicet.

A CAS-nál fellebbező játékosokat az UEFA azért tiltotta el, mert a Fiorentina elleni, 2009. október 20-i Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

A hátvéd Mészárost 18 hónapra, 2011 végéig, a kapus Poleksicet pedig két évre, 2012. június 30-ig tiltotta el 2010. június 24-én az UEFA fegyelmi bizottsága. A két labdarúgó fellebbezett, de a kontinentális szervezet szeptember 9-én elutasította a beadványukat és érvényben hagyta az eltiltásokat, ezért fordultak később a CAS-hoz.

Vukasin Poleksic arra hivatkozott az UEFA-hoz benyújtott fellebbezésében, hogy a megvesztegetési kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás. Mészáros Norbert azt kívánta igazolni a fellebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba semmiféle mérkőzést befolyásolni szándékozó személlyel.

A Puskás Ferenc Stadionban rendezett, az olaszok által 4-3-ra megnyert mérkőzés az európai bundabotrányban vizsgálódó bochumi ügyészségnél is terítéken van. A németek vádiratában – melyet a hónap végén ismertetnek – lapinformáció szerint e mellett a Debrecen egy másik mérkőzése, az egy évvel korábban, az UEFA Kupa selejtezőjében lejátszott svájci Young Boys elleni, hazai visszavágó (2-3) is szerepel.

A németországi ügyészség ugyanakkor egyelőre sem a magyar klubot, sem annak játékosait nem kereste meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.