Élet-Stílus

Kiköltekezett a Chelsea

A csapat vérszegény őszi galoppját látva Roman Abramovics is a mellényzsebbe nyúlt. Klasszis érkezett a csatársorba, s a védelembe is sikerült „nevet” igazolni.

A londoniak az átigazolási időszak utolsó harmadára összpontosították törekvéseiket. Január második felétől ostrom alá vették a Benficát a brazil David Luizért. A lisszaboniak sorra adták a kosarakat a kékeknek, január utolsó napján viszont beadták a derekukat – a középső védő 25 millió euróért vált klubot és országot.

A dél-amerikaira nagy szükség volt, hisz Ricardo Carvalho nyári lelépését az angolok nem kompenzálták, így a Chelsea védősora – a gyakori sérülések miatt is – legtöbbször érdekes felállásban igyekezett helytállni (legtöbbször nem sikerült, a tavalyi retesz után az Ancelotti-gárda idén 23 bajnokin 19 gólt kapott).

Ha a védelem játéka olykor dadogós volt, mindez elmondható az angol címvédő támadójátékáról is. A tavaly remekelő Drogba játéka visszaesett, s az elefántcsontpartit Anelka csak olykor tudta feledtetni. A Chelsea így tovább tüsténkedett, s addig udvarolt az új korszakába lépő Liverpoolnak, hogy a vörösök engedtek a csábításnak, s végül 50 millió fontért elengedték a spanyol Fernando Torrest.

A Mersey-parti egyesület hétfő este hivatalos weboldalán jelentette be, hogy sikerült megállapodnia a Chelsea-vel a 26 éves támadó áráról, így már csak a futballistának kell megegyeznie a londoni klubbal. Torres azt követően kérte elengedését a Chelsea-hez, hogy a Liverpool pénteken 26.5 millió euróért megszerezte az Ajax uruguayi válogatott csatárát, Luis Suárezt. A vörösök hétfőn 35 millió fontért leigazolták Andy Carrollt, a Newcastle angol válogatott támadóját is.

Torres 2001 és 2007 között a spanyol Atlético Madridban játszott, 214 mérkőzésen 82 gólt szerzett, majd 26 millió fontért megvásárolta a Liverpool, amelynek színeiben 2007 óta 102 összecsapáson 65-ször talált az ellenfelek kapujába. A 82-szeres válogatott támadó 2003 óta tagja a spanyol nemzeti csapatnak, amellyel 2008-ban Európa-bajnokságot – a döntőben ő szerezte a győztes gólt -, tavaly pedig világbajnokságot nyert.

El Nino átigazolása új angol csúcs, de a Chelsea téli költekezése is. A londoniak -83.5 millió euróval zárták a januárt, ennél többet senki sem költött az európai nagyok közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik