Élet-Stílus

Tököli ismét a válogatottban

A 34 éves Tököli Attila kapott meghívott a magyar válogatottba a súlyosan megsérült Szalai Ádám helyett.

Szalai Ádám hétvégén, a Kaiserslautern elleni Bundesliga-mérkőzésen szenvedett térszalagszakadást a jobb térdében, miután összeütközött Tobias Sippel kapussal.

Egervári Sándor a blogjában megjegyezte: Szalai kiesése nagy veszteség a válogatott számára. „A televízióban néztem a Mainz mérkőzését, és elszörnyedve láttam, ahogy Szalai Ádám megsérült. Azonnal tudtam, hogy nagy a baj” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki Tököli Attilának, a Kecskemét veterán csatárának küldött meghívott a jövő szerdai, dubaji barátságos mérkőzésre, amelyen Azerbajzsán lesz majd az ellenfél.

A 34 esztendős, korábban Németországban és Cipruson is megfordult csatár 22 mérkőzésen három gólt szerzett a nemzeti csapatban – a 2004. február 21-i, románok elleni felkészülési találkozó óta azonban nem bújhatott címeres mezbe. Bár a magyar bajnokság első felében remekelt, nyolc gólt szerzett, aligha számított meghívóra.

Legalábbis egy régebbi interjújában a válogatottról már múlt időben beszélt az egykori ferencvárosi csatár, és ezt azzal magyarázta, hogy realista… Az őszi formájával azonban mindenképpen rászolgált a kerettagságra, rutinjával és a rá jellemző csibészes megoldásokkal hasznára lehet a hollandok elleni Eb-selejtezőkre hangoló csapatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik