Élet-Stílus

Semmit sem ért a meseszép Juve-gól – videó

admin
admin

2011. 01. 31. 09:12

Az Udinese idegenben győzte le a Juvetust, amely ezzel a hetedik helyre esett vissza az olasz élvonal tabelláján.

„Kicsit nagyobb odafigyeléssel megúszhattuk volna a kapott gólokat. Nem tagadom, most kissé gyászos a hangulat az öltözőnkben, ugyanakkor nem szabad kapkodnunk. Nyugodtan át kell beszélnünk a helyzetet, és meg kell találnunk annak a módját, amitől javulni tudunk, mert javulnunk kell!” – nyilatkozta Luigi Del Neri, a Juventus szakvezetője, miután csapata vasárnap este 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Udinesétől.

A Juve valamennyi tétmeccset figyelembe véve immár három találkozó óta nyeretlen; a bajnokságban főleg hazai környezetben akadnak gondjai, az eddigi 11 mérkőzéséből mindössze ötöt tudott megnyerni az Olimpicióban, ezzel 12. a vonatkozó rangsorban – hazai pályán egyébként még a bennmaradásért küzdő Catania is hatékonyabb nála…

Claudio Marchisio pazar góljával (ollózó mozdulattal lőtt a kapu jobb oldalába) a Juventus ugyan megszerezte a vezetést az Udinese ellen, de nem sokkal később Cristian Zapata hat méterről a hálóba tessékelte a Gianluigi Buffonról kipattant labdát, majd a hajrában egy formás vendégtámadás végén Alexis Sanchez állította be a 2-1-es végeredményt.

A chilei játékos hamarosan második sárga lapját is összeszedte, ezzel gyorsan követte az öltözőbe a hazaiak játékosát, Leonardo Bonuccit, aki nehezen viselte a vereséget.

A „zebrák” a hetedik helyre estek vissza a tabellán, míg az Udinese a nyolcadikról a hatodik helyre lépett előre azzal, hogy az Inter után a Juventust is legyőzte, ennek köszönhetően a legutóbbi három bajnokiján begyűjtötte a megszerezhető kilenc pontot.

Serie A, 22. forduló:
Juventus-Udinese 1-2 (0-0)
Gól: Marchisio (60.), ill. Zapata (67.), Sanhez (85.)
Kiállítva: Bonucci (87.), illetve Sanchez (88.)

Korábbi eredmények:
Cagliari-Bari 2-1
Genoa-Parma 3-1
Inter-Palermo 3-2
Lecce-Cesena 1-1
Napoli-Sampdoria 4-0
Brescia-Chievo 0-3
Catania-AC Milan 0-2
Lazio-Fiorentina 2-0
Bologna-AS Roma – félbeszakadt

A korábbi eredmények:
1. AC Milan 47 pont
2. Napoli 43
3. Lazio 40
4. Inter 38 (36-24)
5. AS Roma 38 (31-24)
6. Udinese 36

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.