Élet-Stílus

Átéltünk már durvább földrengést

A Kárpát-medencében már a római korban is feljegyeztek komolyabb földmozgásokat, a XXI. századig 32 jelentős károkat, illetve személyi sérülést okozó földrengésről van tudomásunk. Komáromban haltak meg a legtöbben, Dunaharasztin 100 milliárdos károk keletkeztek.

Szombaton egy közepes, a Richter-skála szerinti 4,8-es erősségű földrengés rázta meg Magyarországot. Személyi sérülés nem történt, az anyagi károk felmérése még folyamatban van. Nem volt mindig ilyen szerencsénk.

A korabeli feljegyzések alapján csaknem 25 ezer földrengést sikerült azonosítani az V. századtól kezdve a Kárpát-medence területén. A legnagyobb intenzitású rengések a medence külső részein tapasztalhatók, a délkeleti-Kárpátok lábánál például, a Vrancea- Háromszéki-havasok környékén pedig egészen nagy méretű, 7 magnitúdónál erősebb földrengések is előfordulnak.

A mai Magyarország területén alacsony a szeizmikus aktivitás, ennek ellenére erős földrengések bármikor előfordulhatnak főként azokon a területeken, ahol a történelem folyamán egyszer már kitörtek. Vannak egyértelműen aktívabbnak nevezhető területek, mint például Komárom, Kecskemét térsége, a Jászság, Zala megye északi része. Fölrengések szempontjából nyugodt területnek nevezhető viszont Somogy déli része, a Mezőföld, az Alföld Tiszától keletre levő része, eltekintve Békéstől.

források

Cikkünkhöz a Geo Risk Intézet adatait, Varga Péter, a Természet Világában megjelent tanulmányát és az fn.hu korábbi, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet szakértői segítségével készített cikkeit használtuk fel.

Történelmünk során összesen 32 „jelentős károkat okozó” földrengésről van tudomásunk, az első Szombathely környékén pattant ki Kr.u. 456. szeptember 7-én. „… szokatlan hevességű földrengés rázta meg a helységet, olyan erejű hogy a falak között tanyázó rugi katonaság körében pánik tört ki. Félelmükben kitódultak a városkapun, és azt hívén, ellenség tört rájuk, a sötétben még egymást is kaszabolták” – derül ki Szent Severius életrajzából. A földmozgás Szombathelyen valószínűleg nem volt katasztrófális, mert sem a városban, sem a környékén nem találtak erre utaló nyomokat. A szakemberek ma úgy gondolják, a rengés magnitúdója 6,1, intenzitása pedig IX-es volt.
63 halott Komáromban

Buda várát 1389-ben rázta meg egy földrengés, amelynek hatására leomlott a Nagyboldogasszony-templom tornya, de senki nem sebesült meg. Az 1561, évi budai földrengésről VerancsicsAntal egri püspök beszámolójából tudunk: „Nagyon erős éjjeli földrengési övbe záratott be Buda, Pest és a Dunának mindkét partján Esztergom, Vác, Cegléd, Kecskemét, Ráckeve és Székesfehérvár… És jóllehet ez az eset nem sok emberben tett kárt, mégis számos ház úgy Budán, mint Pesten összeomlott és romokkal boríttatott be”.

Az 1763-as komáromi földrengés Karl Friedel korabeli festményén (forrás: Georisk)

Az 1763-as komáromi földrengés Karl Friedel korabeli festményén (forrás: Georisk)

Az eddigi legerősebb és legpusztítóbb földrengés – a mai Magyarország területén – Komáromban pattant ki 1763. június 28-án: a város harmada elpusztult, 63-an meghaltak, 120-nál több volt a sebesült. A 6,3 magnitúdójú és IX-es intenzitású földmozgás a Duna bal partján okozta a legnagyobb károkat. A rengés erősségéhez képest kevés volt az áldozat, amely a korabeli építkezési szokásoknak köszönhető. Félméterenként fűzfaágakat vertek le a földbe, ezt vesszővel összefűzték, sárral betapasztották. Amellett, hogy ez a szerkezet viszonylag jól bírja a földmozgást, nem szakadhattak kritikus tömegű kövek, fal vagy mennyezetdarabok a lakókra. Komoly sérülést egy-egy leomló kémény is okozhatott, ám ezeknek maximális stabilitást adott, hogy lefelé szélesedtek.

magnitudo és intenzitás

A földrengések erejét két módon mérik. Az egyik az úgynevezett magnitúdós skála, közismert nevén a Richter-skála, ami a geofizika eszközeivel a kőzetlemezek törése során lezajlott folyamatok energiáját adja meg. Értelemszerűen ennek a skálának nincs végső értéke, de a 9-es fokozatnál lényegesen erősebbet eddig nem mértek.

A másik a rengés intenzitását szemlélteti egy 12 fokú skálán, ahol az 1-es erősség például még az emberek számára nem is érzékelhető, a 2-est már megérezzük, 5-ösnél megrepednek a házfalak és így tovább, míg a 12-es fokozat már a totális pusztulás. Ez a mérés nem egzakt, helyről-helyre változik, hiszen a pusztítás mértéke az épületek minőségén és az epicentrumtól való távolságon is múlik.

Megindult a hegy

1810. január 14-én Mór környezetében pattant ki az egyik legjelentősebb károkat okozó magyarországi földrengés. Az éppen Mór legmagasabb pontján tartózkodó bodajki jegyző így beszélte el az átélt földrengést: „Elsőbben is maga körül és alatta mindent egyik oldalról a másikra hullámos mozgásban rémülten látott inogni, majd ezen mozgás ismét függőleges mozgássá változott, minek folytán minden, amit látott, föl alá mozgott. Mindez még semmi kárt nem okozott, de azután a rögtön erősödő földmozgásra az épületek előtte összeroskadtak”.

Riadalmat keltő módon érezték a rengést Pesten, Pozsonyban, Bécsben. Az első rengés 8-10 másodpercig tartott, majd 7 órakor újabbak rázkódtatták meg a környéket. Morajlás, zúgás, földből feltörő recsegés hallatszott. Sokon megesküdtek rá, hogy az előző évi győri csata ágyúdörgését hallották újra. Fényjelenségek is kísérték az eseményeket: a Csóka-hegyről hazatérő jobbágyok riadalmát az okozta hogy hirtelen feltűnő zúgást hallottak, mire ösztönszerűen hátranézve úgy látták, hogy „a mozgásban levő hegy jött utánuk”, szinte földbe gyökerezett a lábuk ijedtükben.

A döngölt, vastag agyagfalú alacsony házakon csak repedések mutatkoztak, a téglából épült, mészhabarccsal kötött házfalak azonban csaknem mind beomoltak. A boltívek különösen rosszul viselték a rengést. A kapucinusok cellafalai bedőltek, de ők épp az ebédlőben vacsoráztak, így megmenekültek. A rengések hatására Velegen 113 méter hosszan 40-50 centiméteres repedés keletkezett a földben, az erdőben a kis patakok megáradtak és homokot vetettek, Bakonycsernyén egy forrás elapadt. A nagy rengést közel ezer kis utórengés követte: a csákvári kertésznek jutott eszébe hogy csengőt állítson fel, amit állandóan figyelt valaki. Február 17-én már túl voltak az ezredik jelzésen – a feljegyzések sajnos elvesztek.

Dunaharaszti

Dunaharaszti

Eger, 1925

1810 és 1908 között VII-es intenzitású földrengés rázta meg Komáromot, Jászberényt és Kecskemétet is. Az alföldi város 1911-ben egy 5,6/VIII-as rengés rázta meg, majd Eger következett 1925. január 31-én. Az 5 magnitúdójú és VIII-as erősségű földrengést megelőző este egy előrengés jegyeztek fel, amit éreztek Eger, Ostoros, Demjén térségében. Morajlás, ablaküvegek zörrenése, vízszintes irányú szitáló mozgás, zuhanásszerű hangok kísérték. A földrengés hatására Ostoroson az épületek és barlanglakások falai és a mennyezetek erősen megrepedeztek, tűzfalak, oromfalak, vagy azok felső részei és a kémények ledőltek, vagy súlyosan megsérültek.

A templom északi oldalán levő mellékhajó mennyezete leszakadt, a község 406 épületéből csak 8 maradt sértetlen. A temetőben levő síremlékek egy része az óramutató járásával megegyező irányban elmozdult, a lágy riolittufából készült sírkövek eltörtek, és kelet felé zuhantak. Annak ellenére, hogy 200 ház veszedelmesen megsérült, nem történt haláleset, sőt még súlyos sérülés sem, pedig sok kémény leomlott. Ennek oka az lehet, hogy a rengés heves volt, de nem tartott sokáig.

Romba döntötte Dunaharasztit

Az 1956-os, Dunaharaszti környékén kipattant földrengést 31 „előrengés” előzte meg, amelyeket elsősorban Budán és Monor-Gomba környezetében észleltek. Maga a földrengés január 12-én 6 óra 46 perckor pattant ki 5,6 magnitúdóval és VIII-as intenzitással: Dunaharaszti 3500 épületből 3144 megsérült, néhány haláleset és sebesülés is történt, egyes becslések szerint mai áron számolva a károk elérték a 100-200 milliárd forintot. A településen és a szomszédos Taksonyban 50-60 sírkő ledőlt, illetve elfordult, a kis mélységben levő ásott kutakat majdnem kivétel nélkül elöntötte a homok.

A rengés Budapesten is okozott károkat, elsősorban Soroksáron. A fővárosi melegforrások vízhozamára is jelentős hatással volt a földmozgás: a Rudas-fürdő forrásaiban a vízhozamok a rengés után közvetlenül megnövekedtek, majd fokozatosan a földrengést megelőző érték alá csökkentek.

A máig utolsó komoly földrengés 4,9 magnuitúdóval és VII-es erősséggel pattant ki Berhidán 1985. augusztus 15-én. E terület szeizmikus aktivitása régóta ismert, már 1100-ból ismerünk egy bizonytalan feljegyzést, 1799-től pedig rendszeres tudósítások maradtak fenn kisebb-nagyobb érezhető földrengésekről. A térség egyike hazánk leginkább földrengéses területeinek, az 1985-öst megelőzően 159 földrengésről tudunk, melyek nagy része Várpalota környékén keletkezett.

A reggel 6 óra 29 perckor kipattant rengés elsősorban Peremartonban és Berhidán okozott épületkárokat, de az epicentrális területtől távolabb, balatonkörnyéki településeken is történtek épületsérülések. A főrengést követő utórengések többségét csak Berhidán érezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik